MEGOSZTÁS

Nancy – Sochaux

Ligue 2

2016. április. 26 – 20:30

A Nancy már a biztos feljutók táborát erősíti, amennyiben ma azonban nyernek úgy átveszik a bajnokság vezetését, amely úgy gondolom, fontos lenne a számukra. Mai ellenfelük egy egész jó formában lévő együttes a Sochaux személyében, akik viszont nem olyan szezont tudhatnak maguk mögött mint amilyet szerettek volna, és jelenleg még mindig a kiesés elől menekülnek. Három ponttal szereztek többet mint az első kieső Evian TG, így mondanom sem kell, mennyire fontos lenne nekik a három pont.

Remek formában van mindkét együtes. A Nancy utóbbi 4 meccséből 3-at megnyert, egyet pedig döntetlenre fejzezett pe, a Sochaux pedig már 5 meccse nem szenvedett vereséget, mely sorozatnak köszönhetően már nincsenek kiesőhelyen. A Nancy otthon elég nehezen verhető, ez csak két csapatnak sikerült idén, legutóbbi 4 otthoi bajnoki összecsapásukat zsionórban behúzták, amiből az utolsó 3-at ráadásul kapott gól nélkül. Annak ellenére, hogy már kiharcolták a feljutást biztosan nem fognak félreállni, ki akarják élvezni ennek a sikernek minden egyes pillanatát, és a klub számára sem mindegy, hogy megnyerik vagy sem a bajnokságot. A vendégek egészen sokáig meneteltek a Francia Kupában, a múlt héten ejtette ki őket a Marseille az elődöntőben. Nagyon szép menetelés volt ez a részükről második ligás csapathoz képest, de szerintem jobban örültek volna annak, ha a bajnoksgban is így tudnak játszani, akkor most nem kellene a kiesés ellen menekülniük. De mindenképp meg kell őket dícsérni azért a játékért, amit az utóbbi másfél hónapban mutattak, hisz ez jelenleg a bajnokság egyik legjobb formája.

Mindkét oldalról vannak hiányzók, nem sokan, viszont akadnak fontos játékosok. A hazaiaktól a cserekapus Samba (2 meccs/0 gól) , a védő Diakhate (5/0) és a két középpályás Coulibaly (15/1) és Ait Bennasser (30/1) nem szerepelhetnek. A Sochaux védelmét érzékenyen érintheti ma Collaco (12/0) és Teikeu (25/1) távolléte, de a középpályáról kiállt Guerbert (18/0) sem jó hír. Mindazonáltal mindkét oldalt megvannak a gólveszélyes emberek, akik képesek lehetnek eldönteni egy találkozót. A Nancytól gondolok itt első sorban a házi gólirály Dalera (33/13), de ne hagyjuk ki a sorból Lusambat (16/4), a veterán marokkói Hadjit (29/7) vagy Ceteoutot (31/6) sem. A vendégektől a legnagyobb veszély Toko Ekambi (30/10) részéről érkezhet, de szintén betalálhat Cissé (24/8), Martin (28/3) vagy Caceres (18/2) is.

A két csapat közül már csak igazán komoly célja a vendégeknek van, ennek ellenére nem számítok arra, hogy a már feljutott hazaiak féklvállról, könnyedén vennének ezt a meccset. Nyerni akarnak, a sikertől megrészegedett hazai közönséget ki kell szolgálni, és ők ezt is fogják tenni. Nem csak a Sochaux, ők is jó formában vannak, az övék a hazai pálya előnye is, de összességében véve a keretük is sokkal jobb. Mindent egybe véve egy szoros találkozóra számítok, melyen azonban ha csak minimális arányban is, de a hazaiak fognak tudni diadalmaskodni.

[stextbox id=”tippek”]Tipp: Hazai (Tippmix sorszám: 26099 – H)[/stextbox]

[stextbox id=”tippek”]Szorzó: 1,55[/stextbox]

[stextbox id=”tippek”]Tipperősség: 8/10[/stextbox]