Egyéb Tippek

Női vízilabda VB: Kína először lehet aranyérmes!

Írta 2011 július 28, 18:05

Elérkezett a finálé a női vízilabdások világbajnokságán, ahol eldől, melyik nemzeti együttes lép fel a világ trónjára, és melyiknek kell csalódottan távoznia az uszodából. Az esélyek természetesen a házigazda kínaiak mellett szólnak, kérdés, hogy a görögök képesek lesznek-e újabb bravúrra vagy a bírók által is támogatott hazaiak érvényesítik a papírformát?

Kína – Görögország

Női vízilabda VB, Döntő

Erős a gyanúnk, hogy utóbbi fog bekövetkezni. Túl erős a hátszele az ázsiaiaknak, és itt nem elsősorban a több ezer helyi szurkolóra gondolunk, hanem az imént említett bírókra. Ahhoz pedig túl jó ez a kínai válogatott, hogy ilyen hátszélben ne tudjon bárkit megverni. Az elődöntőben pl. 1. negyedben percek alatt befújtak nekik 4 emberelőnyt az oroszok ellen, amit köszöntek is szépen és értékesítettek, így el is húztak 4-1-re, ami rányomta a bélyegét a meccsre. Később ugyan az oroszok talpra álltak, sőt a vezetést is átvették, de Joan Jané tanítványai mentális erejükről is tanúbizonyságot téve, fordítani tudtak és bejutottak a döntőbe. Legveszélyesebb játékosaik Ma Huanhuan és Sun Yating, előbbi az egyik legjobb góllövő ezen a VB-n. A döntőben is megvillanhatnak majd párszor, már csak a miatt is, hogy, várhatóan nem kevés emberfórt kapnak majd a hazaiak. Egyetlen vereségüket még a csoportkörben szenvedték el az olaszoktól 10-9-re, legyőzték Dél-Afrikát, Kubát, Spanyolországot, Kanadát és Oroszországot is. Különösen utóbbi 2 válogatott skalpja jelentős, őket erősebbek, mint jelenlegi ellenfelük, Görögország. 

Regisztrálj most az Unibet oldalára és szerezd meg a 10.000 Ft sportfogadás bónuszod!

A görögök legnagyobb problémája az, hogy képtelenek egyenletes teljesítményre, sőt még arra is, hogy egymást követő 2 mérkőzésen kimagaslót nyújtsanak. Ha most is így lesz, akkor pedig bajban lesznek, mert az előző, olaszok ellni fellépésükön igazán jól játszottak. Ez a hullámzó játék betudható annak is, hogy igazából nagy extrákat nem tud ez a válogatott, van 2-3 húzóembere (Roumpesi, Asimaki, Gerolymou), és ha nekik sül a kezük, akkor megy a szekér, ha viszont nem, akkor náluk gyengébb gárdáktól is ki tudnak kapni. Benne van a lányokban a bravúr, de a nagy pofára esés is. A szereplésüket a spanyolok 10-9-es legyőzésével kezdték, ami nem egy nagy eredmény, hiszen a spanyolok fiatal csapattal vannak kint, hétfőn a mi lányaink 4 góllal verték őket. Aztán a gyengécske brazilok 11-8-as legyőzése is viszonylag gyatra eredménynek számít, viszont a 3. meccsükön jött az imént említett bravúr, az oroszok elleni 6-5-ös siker. Már csak a csoportban lejátszott 3 találkozójukon is jól látható volt az a kétarcúság, ami mindig is jellemezte őket. A negyeddöntőben aztán a hollandok következtek, akiket 12-10-el búcsúztattak, majd pedig az elődöntőben az olaszokat 14-11-re. Valószínűleg az utóbbi 2-3 meccs bravúrjaival ellőtték már a puskaporukat, nem képesek ők zsinórban világklasszis szinten teljesíteni. Igazából az a kulcs ellenük, hogy nem szabad hagyni, hogy elhúzzanak 2-3 góllal, mert akkor vérszemet kapnak és onnantól már nagyon nehéz ellenük. Ha viszont az ellenfél húz el tőlük, akkor hajlamosak elveszteni a harci kedvüket és szétesik a játékuk. Szerintem előbbit a bírók nem fogják hagyni, utóbbira viszont jó esély lehet, látván az elmúlt 2-3 kínai meccset. 

A kínaiak sikere az eddig látottak alapján nem forog majd komoly veszélyben, magabiztosan legyőzik a meglepetésre ideáig jutó dél-európaiakat és megszerzik az 1. világbajnoki címüket. Erősebbek most az ázsiai lányok, a közönség és a bírók is velük vannak, ez így együtt pedig sok lesz a görögöknek.

Kína – Görögország
Tipp: 
Kínai győzelem
Tét: 8 SF*
Odds: 
1.85
Iroda: 
Unibet
Várható nyeremény: 14,8 SF*

Eredmény: 8-9

*SF=sportfogadástippek dollár

Olvasói értékelés:
1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars (No Ratings Yet)
Loading ... Loading ...
Nézettség:
734 views
Hozzászólás:
Nincs
Megosztás:
Print This Post Print This Post add your comment add this to delicious add this to digg share this on facebook Stumble this item
Címkék: , , , , , ,



*