MEGOSZTÁS

Rövid idővel azt követően, hogy nagy port kavart a Guardiola és Hart közötti ellentét, a Bayern egyik egykori játékosa is élesen kritizálta a katalán mestert a vele szemben tanusított magatartása miatt.

Boafim Dante bírálta volt edzőjét azért, ahogyan bánik játékosaival a pályán kívül, abban az értelemben, hogy nagyon távolságtartó és hűvös velük szemben, nem érdekli őt azok a problémák, melyekkel szembe kell nézzenek azok.

Nem kommunikál játékosaival. Mint futballista, nagyon nehéz helyzetben vagy, mert sosem tudod hogy pontosan milyen a szituációd. Vannak edzők, akiket ha taktikai szempontból nézünk világklasszisok. Ilyen Pep is.  Azonban emberség terén…nincsenek olyan magas szinten.”, nyikatkozta Dante a Bildnek.

Dante, aki meghatározó volt Jupp Heynckes 2013-as triplázó álomcsapatában nem volt egy cseppet sem Guardiola kedvére. Annak ellenére, hogy az első néhány edzést követően Pep még azt nyilatkozta, hogy szeretne 100 Dantet a csapatába, utólag lassacskán, teljesen váratlanul kikerült a csapatból, hogy aztán a Wolsburghoz igazoljon.

Nem egészen két héttel ezelőtt egy másik Bayern játékos, a francia Franck Ribery is negatívan nyilkatkozott a katalán edzőről, azt mondta ugyanis róla hogy „nagyon fiatal és látszott hogy nincs tapasztalata. A futball nagyon egyszerű, ő pedig elbonyolítja azt.

Annak ellenére, hogy mindhárom évben meg tudta nyerni a belföldi bajnokságot a bajorokkal, a Bundesligát, Guardiolanak nem sikerült beteljesítenie legnagyobb célkitűzését, a Banokok Ligája elhódítását.