Foci Tippek
A Magyar lányok idegenben próbálnak szerencsét!
Írta Oakland23 2012 április 25, 09:38
Ma este Lurganben, pontosabban a Mournewiev Park-ban lép pályára a magyar női válogatott. Az észak-írekkel már játszottunk tavaly novemberben, akkor 2-2 lett a meccs végeredménye. A 3-as csoportot talán kisebb meglepetésre Belgium vezeti, de kétség nem férhet hozzá, hogy a végén Norvégia, vagy Izland válogatottja nyeri majd ezt a hatost. Nézzük, mit várhatunk ma a lányoktól!
Euro Women – Selejtező
Ha a FIFA világranglistáját nézzük, Magyarország a 35. helyen áll, míg mai ellenfelünk az 55. pozíciót tudhatja magáénak. Ha ebből indulunk ki, akkor jó eséllyel vágunk neki a találkozónak, és nem zárom ki, hogy megverjük őket! De vannak jelek, amik arra utalnak, hogy inkább hazai, vagy maximum döntetlen lesz a vége.
Eleve ott van a tavaly novemberi meccs kiindulási alapnak. Ott 0-2-re vezettek az északírek Nelson és Hutton góljaival elég sokáig. Aztán Hutton lőtt egyet a saját kapujába is, majd a hosszabbítás utolsó percében Tálosinak sikerült egyenlítenie. Ránk nézve volt hízelgő a 2-2, mert legyünk őszinték, az a meccs már bőven megvolt az északír lányoknak… Hutton öngólja azonban visszahozta a reményt, ők pedig már nem bírtak újra felpörögni, így kis szerencsével 2-2-re mentettük a mérkőzést, és egy ponttal gazdagodtunk.
A magyar válogatottról tudni kell, hogy nem fekszenek nekik azok a csapatok, akik fizikális focit játszanak. Ezt bizonyítja a Norvégia elleni két találkozónk, ahol kaptunk idegenben hatot, majd itthon ötöt… Azok a csapatok, akik jó értelemben vett agresszivitással vannak megáldva, azok ellen nem megy a magyaroknak, ez tény.
Márpedig az északír lányok, vagy inkább amazonok nem arról híresek, hogy joga bonito-t játszanának. Tipikus brit foci az övék, rengeteg futással, és az elmaradhatatlan ívelésekkel. Márpedig így a középpálya gyakorlatilag dísznek van, mert egyszerűen átívelik majd, mi meg nézzük. Ilyenkor két dolgot lehet tenni, vagy elöl helyezkednek, vagy hátul. Egyik sem jó, de biztos vagyok benne, hogy idegenben a mi lányaink inkább védekezni fognak. Fizikálisan az északírek erősebbek, és ez sokat számít még ezen a szinten. A mieink a földön, rövid passzos játékkal tudnának érvényesülni, de itthon sem ment ez nekünk, ma miért menne…
Demeter Réka a norvégok ellen nem játszott a védelemben, és meg is látszott a hiánya. Hogy ma lehetőséget kap-e, az egyelőre kérdéses, és a hírek szerint Jakabfi sem lesz, aki talán a legjobb formában lévő játékosunk. Ő ugye a német bajnokságot vezető Wolfsburg légiósa, 18-szor lépett pályára, és hét gólnál tart. A Wolfi vezeti a német pontvadászatot, és nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy jelenleg ez a világ legerősebb női bajnoksága a német Frauenliga. ( Az USA-ban elmaradt az idei szezon …)
Az északírek otthon mindent megtesznek majd a siker érdekében. Legutóbb ugyanitt Lurganben heroikus küzdelemben 3-1-re verték meg a norvég csapatot, szóval otthon tényleg bármire képesek. Ugye minket a norvégok egyszer öttel, és egyszer hattal vertek…
Aztán van még egy szegmense a játékuknak, amiben egész biztos jobbak nálunk, ezek pedig a rögzített szituációk. A női futballban amúgy is óriási jelentősége van a szögleteknek, és a kapuhoz közeli szadabrúgásoknak. Egy jól helyezett lövés már fél gól, mivel a női hálóőrök azért nem rendelkeznek olyan magassággal, és olyan rugókkal, mint férfi társaik, közben a kapu semmivel sem kisebb…
De nem is a direkt szabadrúgásoktól kell félni, hanem a fejre beívelt labdáktól. A brit válogatottak, és az északi csapatok talán legnagyobb fegyverei a szögletek és szabadrúgások. Mindent nyomnak befelé az ötös vonalára, és minél több ilyen szituáció lesz a mai mérkőzésen, annál kevesebb az esélyünk a győzelemre. Az sem véletlen, hogy itt második körben az északírek két legeredményesebb játékosa két védő, nevezetesen Ashley Hutton és Jule Nelson. Hutton Sopronban is rögzített szituációból volt eredményes, szóval ezekre oda kellene figyelni, de tény, hogy erősebbek nálunk, és az is biztos, hogy hazai pályán ők fogják a saját játékukat ránk erőltetni, amiből só jó nem fog kisülni.
Hiába ez a 20 hely különbség a két csapat közt a FIFA-nál, otthon az észak lányok az esélyesebbek, és ha nem lőnek megint legalább egy öngólt, akkor otthon tartják a három pontot.
Bet365-ön lesz élő fogadási lehetőség, úgyhogy aki kevesebbet akar kockáztatni, annak DNB-vel ajánlom a hazai győzelmet. Hogy Lurgenben megfogjuk őket, azt majdnem kizártnak tartom.
Látogasd meg a Bet365 fogadóirodát és regisztrálj az akár 15.000 Ft sportfogadó bónuszodért!
Észak-Írország – Magyarország
Tipp: Észak-Írország
Tét: 5 SF*
Odds: 2,25
Iroda: Bet365
Várható nyeremény: 11,25 SF*
Eredmény: 0-1
*SF=sportfogadástippek dollár

Próbáld ki az Unibet oldalát, ahol most 10.000 Ft üdvözlő bónusszal várja minden új ügyfelét a fogadóiroda. Regisztrálj és fogadj a legjobb meccsekre akár a mobilodról is!








Fogadj akár élőben a kiszemelt meccsekre.