Foci Tippek
A Manchester City hazai rekordja veszélyben!
Írta Demijon 2012 január 22, 09:30
Szombaton a Premier League-ben nyolc meccset is lejátszodtak, azonban a nagyágyúk vasárnapra tartogatják az energiájukat. A maradék két összecsapáson, kivétel nélkül, a pályára lépő négy csapat a tabella első őt hely valamelyikén helyezkedik el. Mivel az első három helyezettet csak 5 pont választja el egymástól így a direkt meccsek rendkívűl fontosak lehetnek majd a végelszámolásban. Első cikkünk a listavezető valamint a trónkövetetlők összecsapásáról szól.
Manchester City – Tottenham Hotspur
Premier League: 22. forduló
Vasárnap kora délután találkozik az Etihad Stadium-ban az éllovas Manchester City valamint a bajnoki címre „outsider”-ként esélyes Tottenham. A hazai gárda egy időben oly nagy fölénnyel játszott, hogy úgy tűnt, hogy semmi se állhat útjukba 2012-ben. Azonban ez az új esztendő nem mindenben alakul úgy, mint ahogyan elképzelték. Idén már három fájdalmasnak mondható vereségbe is becsúszott Mancini csapata. Az FA Kupa-ból kiejtette őket a városi rivális United, a Carling kupában hátránnyal utaznak majd a Liverpool elleni visszavágóra illetve a bajnokságban is az előnyük 3 pontra zsugorodott. Nehéz periódust él most a City és kulcsfontosságú, hogy most megújult erővel lépjenek pályára a Spurs ellen, hiszen egy esetleges hazai vereség kockáztatná eddigi munkájukat. A bajnokság első felében a City kiütéses 5-1-es győzelmet aratott a White Hart Lane-en, azonban azóta a Tottenham rendesen összeszedte magát, így abból az eredményből tévedés lenne kiindulni, biztos, hogy nem lesz ekkora különbség a két csapat között. Kompany továbbra is eltiltását tölti, Yaya Toure Afrikában képviseli hazáját míg Balotelli, hát ő Balotelli. Legutúbbi bajnokijukon a City egyáltalán nem mondható, hogy meggyőző sikert aratott a Wigan ellen, egyértelműen látszik, hogy nem rózsás a helyzet Manchester világoskék oldalán.
A Tottenham múlt heti hazai pályás döntetlenét követően eltávolodott kissé a Manchester-i duotól. Itt a remek alkalom, hogy ismét támadó pozíciót vegyenek fel a bajnoki címért folyó harcban. Harry Redknapp az augusztusi 1-5 után nehezen képzelte azt, hogy csapata majd januárban pár lépésnyi hátránnyal lesz csupán az első helytől. Tény, hogy Adebayor hiánya nagy vérveszteség (nem játszhat, mert pont a City-től van kölcsönbe a Spurs-nél) azonban van der Vaart és Bale remek szezont produkálnak és vállukon cipelték eddig is a csapatot. A bajnokságban 7 mérkőzés óta veretlenek, azonban a Wolves elleni megbotlás a fellegekből vissza a Földre zökkentette őket. A Tottenham, ha azt akarják, hogy komoly bajnok esélyesként számoljanak velük, akkor a City ellen nincs mese, produkálniuk kell. Pontot de méginkább pontokat kéne ellopni arról az Etihad-ról ahol a City az idei szezonban 100%-os. Nem egyszerű feladat, de ez a meccs tényleg vízválasztó a Spurs számára. Az az igazság, hogy utóbbi időben, a Chelsea kivételével csupán kisebb csapatok ellen mérkőztek meg. Ott megmutatták, hogy képesek hétről hétre hozni az eredményeket, azonban a következő pár hetek döntik el igazán, hogy merre tart valójában ez a csapat. A City után a Wigan-t fogadják hazai pályán, ez nem okozhat nagy gondot, azonban ezt követően vendégként fognak szerepelni a Liverpool valamint az Arsenal ellen és otthon is nehéz meccsek várnak majd rájuk, a Newcastle és a Manchester United csapatát fogadják majd.
Az igazság az, hogy nagyon nehéz megmondani, hogy mi sülhet ki ebből a szoros összecsapásból. A bookmaker-ek értelemszerűen a City fele hajlanak, azonban sokkal nagyobb a kockázat, mint ahogyan a szorzók mutatják. A Tottenham-re tenni nagy bátorságra vallana, ha arra gondolunk, hogy a City a bajnokságban legyőzhetetlen otthon. A City támadójátéka kitűnő, míg a Tottenham a szélen vezetett kontrákon bizonyulhat gólveszélyesnek. Ezért tippként ajánlhatjuk azt, hogy mindkét csapat gólt lő illetve, hogy 2,5 gól fölött lesz a találatok száma. A klasszikus 1-X-2 tipptől elbátorítanák minden kedves fogadót, véeményem szerint ezen a meccsen tényleg bármi megtörténhet.
Látogasd meg a Bet365 fogadóirodát és regisztrálj az akár 15.000 Ft sportfogadó bónuszodért!
Manchester City – Tottenham Hotspur
Tipp: mindkét csapat gólt lő
Tét: 6 SF*
Odds: 1,66
Iroda: Bet365
Várható nyeremény: 9,96 SF*
Eredmény: 3-2
1,023 views
Nincs

Próbáld ki az Unibet oldalát, ahol most 10.000 Ft üdvözlő bónusszal várja minden új ügyfelét a fogadóiroda. Regisztrálj és fogadj a legjobb meccsekre akár a mobilodról is!






Fogadj akár élőben a kiszemelt meccsekre.