Foci Tippek
Bajnokok Ligája: Meddig tart még a Chelsea szenvedése?
Írta Demijon 2012 február 21, 12:18
Folytatódik a Bajnokok Ligája a nyolcaddöntőkkel, a Real moszkvai utazása mellett a keddi nap másik találkozóján a lassan magára találó Napoli fogadja az enyhén szólva gyengélkedő Chelsea-t. Várhatóan a hazaiak erősen megnyomják az első mérkőzést, mert ha tovább szeretnének jutni akkor azt, nem Londonban fogják kiharcolni abban biztosak lehetünk.
Bajnokok Ligája: Nyolcaddöntő, 1. mérkőzés
A Napoli a tavalyi remek formáját nem tudta idén kamatoztatni, sőt kijelenthetjük, mintha egy fokozati sebességgel lejjebb kapcsoltak volna. A bajnokságban árnyékuk önmaguknak, azonban miután az előttük álló Roma-Lazio-Udinese hármas inkonzisztens eredményeket ért el ezért váratlanul ismét a dobogó esélyesek között találják magukat a nápolyiak. Két egymást követő győzelem után a Napoli már meg is előzte az Inter-t és így 5 pontra van a harmadik Udinese-től, ez a pozíció pedig kulcsfontosságú, hiszen az olaszok jövőtől már csak 3 helyet kapnak a Bajnokok Ligájában. Utolsó két bajnokijukon 5 gólt lőttek, egyet sem kaptak, sőt utolsó fordulóban a Fiorentina otthonában értek el kiütő 0-3-as győzelmet Cavani duplájával valamint Lavezzi hosszabításbeli góljával. Tehát a bajnokságban még nem úszott el a remény a egy jó szereplésre, habár már sokszor úgy tűnt, hogy ezt a szezont dobhatják a kukába. Az olasz kupában próbáltak vigaszt keresni kevésbé jó bajnoki szereplésükre és egyelőre elég jól állnak, hiszen az elődöntőben vannak, az ellenfél a Siena, igaz az első mérkőzésen kikaptak vendégként 2-1-re, de az az idegenbe lőtt gól még rengeteget számíthat a visszavágón.
A Bajnokok Ligájabeli szereplésük sem maradhat szó nélkül, hiszen a Manchester City kárára jutottak tovább az A csoportból, melyet a Bayern München nyert meg, így másodikként jutottak tovább a nyolcadöntőkbe. 11 pontot vitézkedtek össze a 6 csoportmeccsen, és csupán a müncheni látogatásuk végződött vereségbe, még Angliából is elhoztak egy pontot, de a legfontosabb a Villarreal elleni vendég siker volt mely során bebiztosították a továbbjutást, így mindegy volt az, hogy a City mit játszik a Bayern-nel. Fontos továbbá megjegyezni azt,hogy otthon a maximális 9 pontból 7-et begyűjtöttek, a City-t is megverték a San Paolo-ban, a Bayern-nel játszottak 1-1-et. A tavaly Európa Ligás kalandjukon is otthon kíválóan játszottak.
A Napoli esti ellenfele az a Chelsea lesz ki utóbbi 4 tét mérkőzéséből egyet sem nyert meg. A kékek az Abramovich éra eddigi legrosszabb szezonját élik meg és már hetek óta kérdéses, hogy meddig tart a vezetőség végtelennek tűnő türelme Andre Villas Boas vezetőedzőt illetően. Tavaly Ancelotti-t azért rúgták ki mert nem nyerte meg a bajnokságot és „csak” másodikak lettek, idén egy hasonló teljesítmény hatalmas sikerként lenne elkönyvelve. Sőt most már az is sikerszámba menne, ha egyáltalán kiharcolják a jövő évi Bajnokok Ligája szereplést, hiszen jelenleg az ötödik helyen vannak, igaz csak gólkülönbség választja el őket illetve a negyedik Arsenal-t, ugyanakkor a Newcastle is csak 1 pontra van tőlük. Izgalmas lesz még a szezon hátralevő része a negyedik helyért folyó harc szempontjából. A bajnokságban formájukat tekintve jól kezdte az idei kalendarisztikus évet két győzelemmel. Azonban már több, mint egy hónap eltelt a Sunderland elleni sikerük óta és 3 döntetlen után legutóbb vereséggel távoztak az Everton pályájáról. A Manchester elleni meccs lélektanilag is tönkretette a csapatot, hiszen 3-0-s előny csúszott ki a kezük közül és azóta csak a nyomás növekedett a pontszámok helyett. Az FA kupában, a hétvégén, kisebb féle vigaszra találhattak volna, azonban hazai pályán nem voltak képesek legyőzni a másodosztályú Birmingham-et, így még egy plusz meccsel bővült így se túl hiányos naptárjuk. Sturridge gólja mentette meg őket egy hazai szégyentől, egyébként a szezon talán egyetlen pozitívuma az ő játéka, Mata-val együtt, ki viszont 11-est hibázott a hétvégi kupa találkozón.
A Bajnokok Ligájában viszonylag könnyű csoportot kaptak ki, így nem okozott gondot a továbbjutás a Valencia, Leverkusen illetve a Genk társaságából. Érdekes megfigyelni azonban, hogy 3 hazai győzelmük melett, idegenből csak két döntetlenre futotta illetve egy Leverkusen elleni vereségre. Idegenből tehát nem jöttek a pontok, egy nehezebb sorsolás alaposan megizzasztotta volna a londoniakat továbbjutási szempontból. Ugyanakkor az angol foci utóbbi évek legrosszabb BL beli szereplését tudhatja magának idén, hiszen érdemileg csak a Chelsea maradt továbbjutási eséllyel, miután a két manchesteri csapat már a csoportkör után távozott, az Arsenal meg csúfságos 0-4-el távozott Milánóból.
Vajon hasonló sorsra jut a Chelsea is olaszországi kirándulásuk folyamán? Meglepő lenne, ha a gólarány megamaradna, azonban az már kevésbé ha a Napoli előnyt tudna szerezni a visszavágóra. A formabeli, lélektani tényezők is mind a hazaiaknak kedvez ezért véleményem szerint a Napoli ma este az utolsó angol csapat bennmaradási esélyeinek is erősen keresztbe tesz.
Látogasd meg a Bet365 fogadóirodát és regisztrálj az akár 15.000 Ft sportfogadó bónuszodért!
SSC Napoli – Chelsea FC
Tipp: Napoli győzelem (DNB)
Tét: 9 SF*
Odds: 1,61
Iroda: Bet365
Várható nyeremény: 14,49 SF*
Eredmény: 3-1
*SF=sportfogadástippek dollár
211 views
Nincs

Az itt olvasható tippek kizárólag tájékoztató jellegűek, egyedi elemzéseken és megérzéseken alapulnak, ezért mindenki csak saját felelősségére fogadjon.
Viszont a fogadáshoz egy 10.000 forintos bónuszt garantálunk!








Fogadj akár élőben a kiszemelt meccsekre.