Foci Tippek
Coppa Italia: Idegenben kell kiharcolja a továbbjutást a Roma!
Írta Demijon 2012 január 24, 10:00
Kedd este kezdődő Juventus – AS Roma mérkőzéssel az Olasz kupa a negyeddöntő szakaszába lép, elsőként pedig két jó formában lévő csapat küzd meg egy helyért a legjobb négy között. Mint tudjuk egy mérkőzést játszanak, a továbbjutó sorsa el fog dőlni, így várhatólag egy izgalmas gólokban gazdag, fordulatos meccsre számíthatunk.
Coppa Italia: Negyeddöntő
A Juventus évek óta küzd azért, hogy visszakerüljön az olasz csapatok elit rétegébe és az utóbbi évekkel ellentétben idén először tényleg számolni kell velük a bajnoki címért folyó harcban. Olyannyira kell velük számolni, hogy jelenleg vezetik is a tabellát, igaz nagyon szoros az élmezőny, az első négy csapatot csupán 6 pont választja el egymástól. A torinóiak továbbá idén még nem találtak legyőzőre, 19 bajnoki meccsből 11-et nyertek, 8-at ikszeltek, míg a kupában 1-ből 1 az arány. Ez utóbbi kupameccsről érdemes pár szót ejteni, hiszen a vártnál sokkal nehezebbnek bizonyult a továbbjutás. Giaccherini a 90. percben belőtte végre a hazaiak győztesnek tűnő gólját, azonban a vendég Bologna a hosszabbítás 4. percében drámai módon egyenlített. Így csak a hosszabbításban tudták a zebrák, Marchisio gólja révén, kiharcolni a győzelmet. Igazság az, hogy azon a mérkőzésen Conte számos cserét is bevetett, azonban ha hajlandóak voltak a végsőkig küzdeni, akkor kijelenthetjük, hogy egyáltalán nem közömbös a torinói csapat számára a kupa. A Juventus tavaly márciusa óta veretlen otthon, igaz az átlagosnál többször játszottak döntetlent (14 mérkőzésből 6-szor). Legutóbbi hazai bajnokijukon egyáltalán nem mutattak meggyőző teljesítményt és csak egy 1-1-es döntetlent tudtak elérni a Cagliari ellen, igaz a hétvégén győzni tudtak idegenben az Atalanta ellen. Az előbbi kupameccs alapján Kérdéses az, hogy mennyire fogja Conte az első számú csapatát pályára léptetni a Roma ellen, pláne akkor, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a bajnokságban, a jelenleg 3. helyen álló Udinese-t fogadják majd szombaton.
A Roma, Luis Enrique irányítása alatt, a szezon első felében nyújtottak alapján egyáltalán nem tűntek esélyesnek, bármilyen kiírásról legyen is szó. Az utóbbi pár hétben azonban mintha megtalálták volna a fővárosiak a varázsszérumot. December eleje óta veretlenek, sőt azóta zsínorban öt győzelmet húztak be, ebből egy a Fiorentina ellen a Coppa előző fordulójában. Azon a mérkőzésen Lamela duplájával valamint Borini góljával, a rómaiak egyértelmű 3-0-ás győzelmet arattak. Mivel Luis Enrique csapata 11 pontra van a Juventus-tól a bajnokságban (igaz, van egy elmaradt mérkőzésük), lehetséges, hogy a kupa előre lépett elsőszámú célponttá a farkasok számára. Mivel a spanyol tréner a napokban hosszabbította meg szerződését, egy esetleges kupában való siker a Juventus ellen nagyot dobhat a rómaiak szezonján. A szezon felfedezettje Lamela várhatólag felépül és játékra alkalmas lesz a középpályán. A házi gólkirály Osvaldo illetve az örökifjú Totti pedig vezetni fogják a rómaiak támadásait.
Két erős csapat szoros összecsapása elé nézünk, azonban valami mégis azt sugallja, hogy talán a Roma képes egy kisebb meglepetést okozni és nem bizonyos, hogy a rendes játékidőben eldől a meccs, de a végén talán ők lesznek azok akik tovább menetelhetnek a kupában.
Látogasd meg a Bet365 fogadóirodát és regisztrálj az akár 15.000 Ft sportfogadó bónuszodért!
Juventus Torino – AS Roma
Tipp: Roma jut tovább
Tét: 5 SF*
Odds: 2,37
Iroda: Bet365
Várható nyeremény: 11,85 SF*
Eredmény: 3-0
*SF=sportfogadástippek dollár
574 views
Nincs

Próbáld ki az Unibet oldalát, ahol most 10.000 Ft üdvözlő bónusszal várja minden új ügyfelét a fogadóiroda. Regisztrálj és fogadj a legjobb meccsekre akár a mobilodról is!








Fogadj akár élőben a kiszemelt meccsekre.