Foci Tippek

Foci EB 2012 – A csehek a görögök ellen javíthatnak?

Írta 2012 június 11, 20:48

Hamar bemutatkozott mind a 16 csapat az Európa Bajnokságon és az ötödik napon ismét az A csoport tagjai lépnek pályára és akár az első továbbjutókra is fényt deríthetünk a második forduló után. A délutáni mérkőzésen az első meccsen alaposan elvert csehek keresik majd a vigaszt a kiszámíthatatlan görögök ellen.

GörögországGörögország – CsehországCsehország

Euro 2012 – A csoport, Wroclaw, Kedd- 18:00

Aki látta az EB nyitómeccsét annak nem kell sokat ecsetelni miért is kiszámíthatatlanok a görögök. A házigazda Lengyelország ellen alig játszodtak valamit az első félórában és Papastathopoulos kiállítása a félidő előtt teljesen eldöntötte a meccset mindenki szemében. Fernando Santos fiai azonban ahelyett, hogy beletörődött volna sorsába a második félidőre teljesen kicserélődött köszönhetően többek között Salpingidis beállításának. Ninis fantasztikus tehetség, de semmit nem mutatott és joggal cserélték le és hiányában a játék nem középfele irányult, hanem sokkal inkább a szélekről jöttek a jobbnál jobb beadások és egy ilyen akciót követően találtak be némi szerencsével. Tehát tíz emberrel jobban játszodtak a görögök és akár győzhettek is volna mikor a 71.percben Szceszny ámokfutását követően pirost látott a lengyel kapus azonban a rutinos Karagounis gyengén lőtt és a lengyelek cserekapusa, Tyton, védeni tudott. Tíz a tíz ellen megint lengyel fölény alakult ki és ők tűntek esélyesebbnek egy harmadik gól lővésére azonban mindkét csapat inkább visszafogta magát így osztoztak a pontokon. Várhatóan Salpingidis helyet fog kapni a kezdő 11-ben remek teljesítménye után, valamint Kiriakos Papadopoulos fogja váltani a kiállított Papastathopoulos-t a védelem közepében. Kérdéses azonban, hogy Ninis kap-e újabb esélyt, esetleg a rutinos Katsouranis vagy Karagounis kap pihenőt és léphet vissza a középpályára. Samaras jó teljesítményt nyújtott, tehát meglepetés lenne, ha ő maradna ki, Gekas azonban nem mutatott sokat, így ő lehet az aki csak a padon kap helyet, ha Ninis mégis kezdeni fog.

A csehek hamar túl szeretnék tenni magukat rettenetes teljesítményükön az oroszok ellen, hiszen nem igazán voltak méltó ellenfelek a rettegett ruszkiknak. Dzagoev és társai mindvégig uralták a mérkőzést és a csehek egy figyelemre méltó akció kivételével (amiből gól is született) nem igazán nőttek fel a feladathoz. Túl nagy feladat hárult a kiöregedő Rosicky-re ki elég szerény teljesítményt nyújtott karmesterként, ugyanez elmondható Baros-ra is ki csak árnyéka régi önmagának. Pozitívum volt az ifjú Pilar teljesítménye valamint a rutinos játékosok közül Plasil volt az egyetlen kinek játékára igazán nem lehet panasz. A védelem azonban több helyen is hibázott, a 4 orosz gólból legalább háromnál a védők szanaszét voltak hullva, Pavlyuchenko gólja összegezte igazán a cseh védelmet, hiszen hosszú másodpercekig tartotta a labdát majd két védő melett bevágta a felső sarokba. Sivok és Hubnik a két center bekk gyakran egy tempóval le voltak maradva illetve nem mutattak elég agresszivitást a támadók ellen. Nem igazán lennék Bilek mester bőrében ugyanis nem ad sok reményre okot az oroszok elleni teljesímény. Szerintem Pekhart jobb választás lehetne Baros helyett ki egyáltalán nem tűnt gólveszélyesnek, e mellett a védelemben is fel kéne kicsit zavarni az állóvizet.

Mire is számíthatunk tehát? Egy zárt meccsre, kevés góllal véleményem szerint. A görögök a selejtezők során is nehezen jutottak el a kapuig azonban a védelemeben meglepően jók voltak. A csehek szintén nem túl erősek a támadósorban ezért véleményem szerint egy gól eldöntheti a meccs sorsát. A 2,5 gól alatt elég jó befektetésnek tűnik.

Látogasd meg a Bet365 fogadóirodát és regisztrálj az akár 15.000 Ft sportfogadó bónuszodért!

Görögország – Csehország
Tipp: 2,5 gól alatt
Tét: 8 SF*
Odds:
 1,53
Iroda: Bet365

Várható nyeremény: 12,24 SF*

Eredmény: 1-2

*SF=sportfogadástippek dollár

Olvasói értékelés:
1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars (No Ratings Yet)
Loading ... Loading ...
Nézettség:
657 views
Hozzászólás:
Nincs
Megosztás:
Print This Post Print This Post add your comment add this to delicious add this to digg share this on facebook Stumble this item
Címkék: , , , , ,



*