Foci Tippek

Foci Eb 2012, Olaszország – Írország: Sima olasz továbbjutás vagy szép ír búcsú?

Írta 2012 június 18, 03:41

A C – csoport küzdelmei is a végére érnek a mai nappal, az olaszoknak, pedig kötelező a győzelem a már kieső ír nemzeti válogatott ellen. Az írek pozitív benyomást keltettek a legtöbb focidrukkerben, főleg a horvátok elleni első meccs után, azonban a spanyoloktól már egy négyest kaptak, ráadásul a labdát sem találták. Az olaszok eddig mindössze két pontot gyűjtöttek össze, ezért, amennyiben tovább szeretnének jutni, úgy a győzelem az egy kötelező házi feladat.

Olaszország – Írország
 
EURO 2012, C – csoport, Poznan, Hétfő, 20:45

Giovanni Trapattoni írjeinek a kontinenstornára való kijutása óriási nemzeti ünnep volt otthon, az EB-n azonban kifogták az egyik legerősebb csoportot, az utóbbi két világbajnokkal, valamint a szintén pokoli erős horvátok ellen. Esélyük nem volt a negyeddöntőbe jutásra, azonban azt hiszem, az olasz szakembernek ezt Írországban senki sem fogja felróni, sőt, a kvalifikálás miatt is óriási tisztelet fogja övezni. A horvátok ellen, amikor esélyük volt a labdát is birtokolni, megmutatták, hogy képesek ők szép focit produkálni, a védelemben azonban óriási gondok jelentkeztek mind a két találkozón.

Az olasz csapat a tornát megelőző bundabotrány után tűrhetően jelent meg Lengyelországban, és habár csak két pontjuk van az első két összecsapás után, mégis ők az esélyesek a negyeddöntőbe jutásra. Bízva abban, hogy a spanyolok papírformaszerűen megverik a horvátokat, úgy egy írek elleni győzelemmel a továbbjutás is meglehet. A futballvilág temette az olaszokat a tornát megelőzően, azonban meglepően jól játszottak eddig, és a spanyolok elleni egy pont a nyitányon ma arannyá érhet be.

A találkozó kulcsfigurája a kispadon ülő Trapattoni lehet. Az olasz szakember önéletrajza nem semmi, többek között az olasz válogatott szövetségi kapitánya is volt 2000 – 2004 között. Nála jobban kevesen ismerik az olasz foci titkait, csapatának minden bizonnyal át fog adni minden olyan információt az ellenféllel kapcsolatban, ami hasznosnak bizonyulhat a találkozón. A kérdés csak az, hogy ezt a játékosai képesek lesznek – e megvalósítani vagy sem. A tény, hogy semmi esélyük a továbbjutásra, nem hiszem, hogy keserűségre és elbátortalanodásra adna okot az ír táborban, ők is tudják, hogy most kell megmutatni még egész Európának mire is képesek, mivel hogy több olyan futballistának is, mint Given, Keane vagy Duff, valószínűleg ez volt az utolsó nagy világeseménye, amin részvettek a nemzeti csapattal. Éppen ezért, az írek apait anyait bele fognak adni ebbe a meccsbe is, kérdés, hogy ez elég lesz vagy sem a rendkívül motivált olasz brigád ellen.

Az olaszok helyzetét látszólag az egyszerű kifejezéssel lehetne leírni, azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy két olyan csapat mérkőzik meg egymással, akiknek teljesen más a célkitűzése és a vállukon lévő teher. Míg az írek csak azt kockáztatják, hogy pont nélkül búcsúznak, addig az olaszok helyzete egészen más. Amennyiben nem sikerül nyerniük, úgy a spanyol – horvát meccs eredményétől függetlenül kiestek. Ez teherként nehezedik a játékosok vállára, azonban ezeknek a fiúknak nem nagy ez a teher, ők profi futballisták, akik Európa legjobb klubjaiban fociznak, ahol folyamatosan nyomás alatt kell rúgják a bőrt. Továbbá a keret nagyon rutinos, az átlagéletkor 28 év, ezeket a játékosokat már nem érheti semmi új a nap alatt.

Összegezve mindent, az olaszoknak megvan mindenük ahhoz, hogy megverjék az íreket, és ezzel kiharcolják a továbbjutást, még akkor is, ha az írek teljesen felszabadultan játszhatnak, van annyival jobb Prandelli együttese, hogy könnyedén vegye ezt az utolsó akadályt a csoportkörben.

Látogasd meg a Bet365 fogadóirodát és regisztrálj az akár 15.000 Ft sportfogadó bónuszodért!

Olaszország – Írország
Tipp: Félidő/Végeredmény  - 1/1
Tét: 8 SF*
Odds: 
1,83
Iroda: Bet365

Várható nyeremény: 14,64 SF*

Eredmény: 2-0 (1-0)

*SF=sportfogadástippek dollár

Olvasói értékelés:
1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars (No Ratings Yet)
Loading ... Loading ...
Nézettség:
650 views
Hozzászólás:
Nincs
Megosztás:
Print This Post Print This Post add your comment add this to delicious add this to digg share this on facebook Stumble this item
Címkék: , , , , , , ,



*