Foci Tippek

Ligakupa: Góleső Londonban? – Arsenal vs. Manchester City!

Írta 2011 november 28, 19:49

Az Angoloknál a hét közben ligakupa találkozókat bonyolítanak le. A legjobb nyolc között pikáns kis derbik jöttek össze. A keddi nap második meccsén a Chelsea otthonába látogat a Liverpool, még kicsivel később az Emiratesben is útjára indul a labda, az ágyúsok ellenfele a Premier Legaue éllovas Manchester City lesz.

Arsenal – Manchester City

Ligakupa – Negyeddöntő

Wengert sokan támadják azért, mert hat év alatt egyetlen kupát sem tudott nyerni, ez a rossz sorozat tavaly épp itt a Ligakupában szakadhatott volna meg, hisz bejutottak a döntőbe. Ott végül a Birmingham ellen egy szerencsétlen találat utána kikaptak. A francia mester híres arról, hogy rotál, főleg itt Karácsony környékén, hisz rengeteg meccset játszik a csapat. Sorra jönnek a bajnoki meccsek, nincs pihenő, a Nemzetközi porondon is jól állnak, szóval ahogy azt már megszokhattuk a kupában a fiatalok kapnak lehetőséget. Nem volt ez máshogy az előző fordulókban sem. A Shrewsbury ellen kezdtek ahol bemutatkozott a nagy tehetségnek kikiáltott Oxlade-Chamberlain, nem is játszott rosszul, a csapat legveszélyesebb tagja volt és egy góllal ki is vette a részét a győzelemből. A szintén akkor még friss igazolásnak számító Benayoun is betalált, valószínűleg ő most is szerepelni fog a kezdőben, kell a rutin is a pályára, ráadásul ő azért a PL-ben is rendre szóhoz jut, igaz csak csereként. Azt azért nem lehet mondani, hogy bivaly erős a "B" csapat, de azért az előző évekkel ellentétben most ismertebb nevek szerepelnek. Ilyen például Arshavin vagy épp Chamakh. Diaby is felépült a sérüléséből, így neki is szüksége lesz a játékra. A védelemben nehéz lesz tartalékolni, ugyanis rengeteg a sérült, így lehet az "A" csapatból szerepelni fog néhány játékos.

A City rendelkezik jelenleg talán a legbővebb kerettel. Ezért is lesz nehéz őket megállítani, ugyanis 1-1 posztra számtalan klasszis jelentkezik. Gyakorlatilag nincs a keretben olyan játékos akiről az ember ne hallott volna. A BL-ért már nem kell izgulniuk, ugyanis nem sikerült a továbbjutás, viszont a bajnokságban az élen állnak. Mancini nem cifrázza túl például a Wolves ellen a legeredményesebb támadóját Dzékót is bevetette. Gondolom úgy van vele, ha a bajnokság nem jönne össze azért legalább a ligakupát illene megnyerni. Csak ne legyen már egy eredménytelen év, ha már ennyi pénzt öltek a csapatba. Nehéz kitalálni, hogy kiket fog játszatni, de egy Adam Johnson sem ügyetlen, vagy épp Balotelli. Egyébként exArsenalosok is vannak a csapatban. Nasri a bajnokság közben igazolt át, míg Clichy a nyáron.

Az biztos, hogy a City fog az erősebb kezdő 11-el a pályára lépni. Az Arsenal eddigi mindkét meccsén hátrányba került, de sikerült fordítaniuk. Az nagyon nehezen elképzelhető, hogy kapott gól nélkül megússzák. A legerősebb védősoruk is sokszor bakizik, ez a felforgatott meg főleg nem túl acélos. A Citynek pedig remek támadóik vannak, a PL-ben is messze-messze ők lőtték a legtöbb gólt. Persze, most nem a legerősebb csapattal állnak ki, de az ellenfél sem. Teljesen benne van a meccsbe, hogy egy kisebb adok-kapok alakul ki, amiből vélhetően nem a hazaiak jönnek ki jobban. A City egyébként az utóbbi 10 évben egyszer sem tudott győzni az Arsenal otthonában. Érdekes találkozó lesz az biztos, de mindenféleképp bravúr lenne ha az ágyúsok jutnának tovább.

Látogasd meg az Unibet fogadóirodát és regisztrálj az akár 10.000 Ft sportfogadás bónuszodért!

Arsenal – Manchester City
Tipp: 2.5 gól felett
Tét: 8 SF*
Odds:
1.67
Iroda: Unibet
Várható nyeremény: 13,36 SF*

Eredmény: 0-1

*SF=sportfogadástippek dollár

Olvasói értékelés:
1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars (No Ratings Yet)
Loading ... Loading ...
Nézettség:
819 views
Hozzászólás:
Nincs
Megosztás:
Print This Post Print This Post add your comment add this to delicious add this to digg share this on facebook Stumble this item
Címkék: , , , , , ,



*