Foci Tippek
Német Kupa: A Bajnok a Bundesliga 2 listavezetőjéhez látogat!
Írta Szigo 2011 december 20, 04:34
Nagyon érdekes mérkőzésnek néz ki a kedd esti DFB-Pokal mérkőzés, mivel a Fortuna Düsseldorfot sokan első osztályú csapatnak tartják. Most végre méltó ellenfélre akadtak a tavalyi bajnok személyében, és van akkora motiváció a hazai játékosokban, hogy megmutassák, készen állnak a Bundesligára!
Német kupa, legjobb 16
Azt mondják, a Fortuna Düsseldorf kiemelkedik a másodosztályból. Erről a másodosztályban szereplő és a Duisburgban néha pályára is lépő Lázok János bizonyosan többet tudna mondani, de én az ő megnyilatkozása ellenére is elhiszem ezt. Szóval a Düsseldorf vezeti a másodosztályt, és a gépezetbe csupán most először csúszott banánhéj. A hétvégén hazai pályán kaptak ki a Panderborntól, ezzel pedig ismét szorossá tették a Bundesliga 2-öt. Elképzelhető, hogy a játékosok fejében már akkor a Borussia Dortmund elleni német kupa mérkőzés járt. A 19. forduló után 42 rúgott, és 20 kapott gólnál járnak, ami számomra azt jelenti, a védelmük eléggé sebezhető, hiszen másodosztályú klubok is könnyedén rúgnak nekik gólt, a csatársoruk ellenben a legerősebb a „kettőben”.
A Borussia Dortmundot nem kell különösebben bemutatni, kiváló csapat, hiába szerepelnek idén kicsit gyengébben. A hétvégén a Freiburgot intézték el könnyedén, úgy látom, hogy kiheverték a Bajnokok Ligája csalódást, és most teljes mellszélességgel a címvédés felé fordultak, illetve megpróbálják a DFB-Pokalt is behúzni. Jürgen Klopp mester épp ezért a teljes első csapatát beveti, senki pihentetéséről nem lehet hallani.
Az over/under tippjeimet sokan nem szeretik, de nézzük meg, miért éri meg ez jobban, mint a végeredményre történő fogadás. A Dortmundra adott szorzó 1.60 alatt van, ami nem rossz lehetőség, de ne hagyjuk ki a számításból, hogy a Bundesliga 2 vezetőjéről, a Düsseldorfről van szó. Könnyen benne van a levegőben az is, hogy annyira túlmotiválják magukat a hazaiak, hogy megfricskázzák a tavalyi bajnokot, illetve nehézzé teszik a továbbjutásukat.
A góljuk azonban nagyon valóságosnak hat számomra, mert az idei Borussia-védelem sokkal gyengébb, mint tavaly volt. Ezt tetézi egyrészt az, hogy Neven Subotic arca széttört egy összefejelés miatt, ő több hétre kidőlt, másrészt Marcel Schmelzer sem lesz, illetve Subotic helyettese, Santana is lesérült. Tehát három hátvéd bizonyosan lelátózik, és Mats Hummels védőpárjaként Owomoyelát mondják az előrejelzések, aki vérbeli „wingback”, azaz szélső.
Norbert Meier, a hazaiak trénere a komplett első csapatát fogja pályára küldeni, külön kiemelném Sascha Röslert, aki simán jó lehet egy gólra a három védőt is nélkülöző vendégek ellen. Ha bekalkuláljuk a Dortmund győzelmét, valamint minimum egy Düsseldorf-gólt, akkor már 1-2-nél járunk, ami az over 2,5 gólnak felel meg, az erre adott odds pedig sokkal magasabb, mint ha sima Dortmund sikert játszanánk. Akinek az tetszik, tegye meg, én több buktatók látok abban, mint a három találatban.
Düsseldorf – Dortmund
Tipp: 2,5 gól felett
Tét: 7 SF*
Odds: 1,78
Iroda: Bwin
Várható nyeremény: 12,46 SF*
Eredmény: 0-0
*SF=sportfogadástippek dollár
748 views
Nincs

Próbáld ki az Unibet oldalát, ahol most 10.000 Ft üdvözlő bónusszal várja minden új ügyfelét a fogadóiroda. Regisztrálj és fogadj a legjobb meccsekre akár a mobilodról is!








Fogadj akár élőben a kiszemelt meccsekre.