MEGOSZTÁS

Walsall – Swindon Town

Angol 3. osztály (League One)

2016. április. 19 – 20:45

Két teljesen más szituációban található csapat mérkőzik meg egymással ma este az angol 3. osztályú bajnokság 43. fordulójában. Egyik oldalt ott van a 3. helyen található hazai csapat a Walsall, akik még reális eséllyel pályáznak a 2. pozícióra, mely egyenes feljutást jelent, a play-off helyük viszont biztosnak tűnik, de persze ők ezt ha lehet el akarják kerülni. Túloldalt ott van a vendég csapat a Swindon Town, akik a liga legrosszabb formában lévő együttese, viszont nagyjából megmenekültek a kiesés terhétől.

A leglényegesebb információ a vendégek részéről érkezik, ugyanis nagyon sok játékos, méghozzá kulcsjátékos nem bevethető tőlük. Kezdjük! Nem szerepelhet a védelmükből Ormonde-Ottewill (27 meccs/1 gól), a középpályáról Traore (24/0) és a csatársorból Balmy (12/0), őket mind a klub tiltotta el, illetve zárta ki a keretből. A legnagyobb probléma viszont kapusposzton jelentekzik, ahonnan az első számú Vigoroux (33/0), és a második számú opció Belford (8/0) sem szereplhet sérülés miatt. Nem túl rózsás tehát a klub helyzete, ehhez pedig még hozzájárul a pocsék forma is. Nem tudtak nyerni 8 forduló óta, az utolsó 6 bajnoki meccsükből pedig 5 alkalommal vereséget szenvedtek, ezalatt pedig mindössze csak 2 gólt szereztek, viszont 15-öt kaptak. A 68 kapott gól borzasztóan sok, nem sok gyengébb védelem van ettől a bajnokságban. A támadósor ellenben nem olyan rossz, 57 alkalommal találtak már be, ez megközelíti a Walsall góljainak számát, ami 60, és náluk szerepel a liga gólkirálya, Ajose (34/22) is. A Walsall táborában sokkal jobb a helyzet, nincs hiányzójuk, így teljes kerettel mehetnek neki ennek a számukra roppant fontos bajnoki találkozónak.

Láthatjuk, hogy a Swindon pocsék formában van, viszont náluk szerepel a bajnokság gólkirálya, akire mindenképp érdemes komoly figyelmet szentelniük a hazaiak védőinek. Ajoset a házi góllövőlistán Obika (28/10) követi, kettejükön kívül viszont nem igazán van kire számítsanak góllövés terén, látható, hogy ők ketten szerezték a találatok több mint felét. Őket kell kiiktatni első sorban a Walsall védőinek, de én azt mondom, ha a vendégek be is tudnak találni, a védelmük „gondoskodni” fog arról, hogy egyel többet kapjanak. A Walsall nem véletlenül áll a tabella 3. helyén, kiegyensúlyozottan játszanak, és már otthon is magukra találtak, hisz 6 nyeretlen találkozót követően az utóbbi 2 bajnokit már be tudták húzni. Náluk nem csak két játékosra érdemes figyelni, Bradshaw (36/15), Mantom (32/7), Lalkovic (36/7) és Sawyers (41/5) mind-mind a potenciális gólszerzők listáját erősítik, de lehetne még ide sorolni másokat is.

A két együttes közül a 3. helyezett Walsall van jobb formában, ráadásul otthon is játszanak. A vendég Swindon nem tud magára találni, pedig ideje lenne, hisz már 8 forduló óta nem tudtak nyerni. Ráadásul tőlük hiányzik ma 5 fontos ember is, és csak a harmadik számú kapussal fognak tudni szerepelni, ami nem jó hír ennek az amúgy sem túl veretes védelemnek. Emellett említsük meg azt is, hogy a Walsallt hajtja a feljutás is, jobb eredményre ösztönzi őket, míg a Swindon nem igazán eshet már ki. Minden egybevág, nálam ez a meccs sima hazai sikerre enged következtetni, és ez is lesz a tippem.

[stextbox id=”tippek”]Tipp: 1[/stextbox]

[stextbox id=”tippek”]Szorzó: 1,50[/stextbox]

[stextbox id=”tippek”]Tipperősség: 9/10[/stextbox]