MEGOSZTÁS

Senki sem veheti el a costa rica-i válogatottól, amit eddig elért. Csoportelső lett Uruguay, Olaszország és Anglia előtt, majd a nyolcaddöntőben kiverte Görögországot. Ma azonban véget érhet a csoda, Hollandia kemény diónak ígérkezik. Nagyon keménynek.

Hollandia – Costa Rica

Foci VB – Negyeddöntő

Még leírni is fura, hogy Costa Rica negyeddöntőt játszik Brazíliában, márpedig ez a valóság. Persze látva a csapat akaratát, elszántságát, megérdemelten jutottak a legjobb nyolc közé, de ez a csoda ma véget ér.

Costa Rica igazából annak köszönhette eddigi menetelését, hogy nem vették komolyan. Sem Ururguay, sem Olaszország. Aztán a csoport harmadik meccsén már egy olyan Angliával játszottak, amely nem juthatott tovább. A nyolcaddöntőben pedig szinte borítékolni lehetett a büntetőpárbajt a görögök ellen, amit végül is a CONCACAF zóna csapata nyert.

Hollandia nem követi majd el azt a hibát, amit elkövetett Olaszország és Uruguay. Az Oranje játékosai tudják, hogy Costa Ricát komolyan kell venni már a meccs első percétől, mert hiába nem játszanak itt világsztárok, szívós kis csapat ez, és ők már tét nélkül játszanak. Persze ez így nem igaz, de nyomás az nincs rajtuk. Senki sem várja el tőlük, hogy elődöntősök legyenek.

Hollandia klasszis labdarúgókból áll, azért nem véletlen az, hogy nekünk is nyolcat vertek. Robben óriási formában van, nincs olyan meccs, hogy ne lőne gólt, nem adna gópasszt, vagy ne hozna össze egy büntetőt. Robben elképesztően jó, és akkor még ott vannak a többiek, egy van Persie, egy Huntelaar, egy Wijnaldum, egy Blind, és lehetne sorolni.

A labdát meg fogják becsülni, védekezésben pedig arra kell majd ügyelniük, hogy Campbellt féken tartsák. Ruizt jól ismerhetik Indiék, hisz Hollandiában rúgja a bőrt, vele talán nem lesz baj. Lehet viszont baj Costa Ricánál, hisz Duarte eltiltás miatt kiesett a rotációból. Fáradnak a többiek is, Bolanos, Gamboa és bizony ha elkezdenek gondolkodni, hogy mekkora tettet is hajtottak végre, az egy gát lehet a csapat teljesítményét illetően. Ugyanakkor nem valószínű, hogy görcsölni fognak, valószínűleg kimennek a pályára, és lesz ami lesz alapon játszanak. Costa Rica azért nem lett egycsapásra a világ egyik legjobbja. Hollandiát is kevesen emlegették VB-győzelemre esélyes csapatként, ám látva az Oranje nyitómeccsét, mindenki átértékelte magában az esélyeket. Az a csapat, amely 5-öt vágott az aktuális világbajnoki címvédőnek, az legalább kétszer Costa Ricának is bekeköszön.

Várható kezdőcsapatok:

Hollandia: Cilessen-de Vrij-Vlaar-M. Indi-Janmaat-Blind-Kuyt-Wijnaldum-Sneijder-Robben-van Persie

Costa Rica: Navas-Gamboa-Umana-Gonzalez-Acosta-Diaz-Borges-Tejada-Ruiz-Bolanos-Campbell

Hollandia – Costa Rica
Tipp:
Hollandia 1.5 gól felett
Tét: 10 SF*
Odds:
1.72

Várható nyeremény: 17.20 SF*

* SF – sportfogadástippek dollár