Kézilabda Tippek

BL: A Zágráb hazai pályán harcolhatja ki a továbbjutást!

Írta 2012 március 24, 18:04

A férfi kézilabda Bajnokok Ligájának nyolcaddöntőinek visszavágóit rendezik meg a hétvégén, ahol egy délszláv csatára hívnám fel a figyelmeteket, ahol a Skopje látogat a Zágrábba.

 Zágráb – Metalurg Skopje 

Bajnokok Ligája – Play Offs

Az odavágón a hazai csapat nyert 19-18-ra egy olyan mérkőzésen, ahol nagyon kemény és eredményes védekezést mutatott be mindkét csapat. A nézők mindössze 1-2 leindítás gólt láthattak, tehát visszafele is jól zártak a csapatok. A két csapat ebben a leosztásban március 11-én találkozott a SEHA ligában, ahol a Zágráb volt a pályaválasztó (igaz Varasdinon rendezték a meccset) és 30-25 arányban tudott nyerni a Skopje ellen.

Az idei kézilabda EB egyik meglepetés csapata Macedónia volt, aki szinte hazai pályán játszott, hiszen rengeteg macedón szurkoló kísérte el a csapatát Szerbiába. Ennek a nemzeti csapatnak a gerincét a Metalurg játékosai alkotják. Nos térjünk vissza a hazai pályára, mert a Skopjénak jobban megy otthon. A BL idei kiírásában 4 pontot tudtak szerezni idegenben (2 döntetlen 1 győzelem). Például a Kopertől elhoztak 1 pontot, míg Konstancában kikaptak… Otthon masszív csapat benyomását keltik, míg idegenben hullámzó a csapat játéka, ami nagyban függ a kapusuktól Stanictól (szerb válogatott első számú kapusa). Ha jól megy neki a védés nem lehet neki gólt dobni, viszont, ha az első pár lövésből nem nagyon tud fogni, akkor nem igazán tud hozzátenni a meccshez. Nagyon függ tőle a csapat. Viszont ott van az edző Lino Cervar, aki talán a legjobban ismeri a Zágrábot, hiszen korábban majdnem 10 évig irányította őket. Talán miatta is láthattunk ilyen kevés gólt az első mérkőzésen. Visszatérve a csapatra, Mojsovskit (beálló) kezdik kiismerni az ellenfelek, így kevesebb helyzete van, mint az EB-n (talán az EB óta mindenki jobban odafigyel Macedóniára és a Metalurgra…), de így is 5 gólt dobott a Zágrábnak otthon. A legeredményesebb a montenegrói Markovic volt a maga 7 góljával, aki egy fiatal tehetséges jobb átlövő játékos. Ettől a 3 játékostól függ a Skopje játéka, minősége és hatékonysága.

A Zágráb egy rutinos csapat, aki évek óta a Bajnokok Ligája résztvevője, de évről évre kevesebb pénzből gazdálkodhatnak, sajnos. Az egyik legnagyobb fegyverük a hazai pálya lehet, ahol idén csak a Barcelona tudott győzni egyetlen gólocskával (később a Zágráb 1 góllal nyert a Barcelonánál!). A csoportküzdelmeket 8 győzelem és 2 vereséggel abszolválták (egy kínos vereség a Savehofnál idegenben…), így 2. helyen jutottak tovább a Barcelona mögött. Természetesen mindenki, aki józanésszel gondolkozik ezzel számolt. Az odavágón Strleknek és Horvat és Maric volt elemében 5 illetve 4-4 góljukkal. Ez így rendben is lenne, ha a többiek is többet tudtak volna hozzátenni ehhez. Hazai pályán a lelkes és fanatikus közönség előtt a Zágráb kemény dió lenne még a legnagyobbaknak is (lásd fentebb). Az biztos, hogy a hazai csapat 100%-on fog pörögni, mert azért szégyen lenne, ha kiesnének a Skopje ellen. Ivano Balic, akit senkinek sem kell bemutatni, fogja irányítani a hazai csapatot támadásban. Mellette, ha Spiler, Kopljar jobban játszik, mint az odavágón, a magabiztos hazai győzelem elvárható (akik 5 és 7 gólt tudnak dobni a Barcelonának, azoknál nem megengedhető, hogy 2 illetve 0 gólt dobjanak a Skopjénak…). Ezenkívül még a másik öreg Tonci Valcic rutinja is aranyat érhet.

Azt is hozzá kell tenni, hogy az első meccsen a Zágráb 5 kiállítást kapott, míg a Metalurg csak kettőt… Ezt valószínűleg otthon visszakapják és a híres balkáni mentalitás, hogy felszívják magukat a nagy meccsekre ez ma is biztos, hogy meglesz. Mögöttük pedig az Arena Zagreb közönsége (kb. 15.000 ember) egy emberként fog szurkolni a hazai csapatnak.

A véleményem az, hogy most több gólt láthatunk, mint Skopjéban, így a Zágrábnak minimum 2 góllal kell nyerni a továbbjutáshoz, ez meg is fog történni. Tehát a tippem a Zágráb továbbjut a negyeddöntőbe.

Látogasd meg az Unibet fogadóirodát és regisztrálj az akár 10.000 Ft sportfogadó bónuszodért!

Zágráb – Metalurg Skopje
Tipp: Zágráb jut tovább
Tét: 8 SF*
Odds:
 1,30
Iroda:
 Unibet 
Várható nyeremény: 10,4 SF*

Eredmény: 26-21

*SF=sportfogadástippek dollár

Olvasói értékelés:
1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars (No Ratings Yet)
Loading ... Loading ...
Nézettség:
998 views
Hozzászólás:
Nincs
Megosztás:
Print This Post Print This Post add your comment add this to delicious add this to digg share this on facebook Stumble this item
Címkék: , , ,



*