Kosárlabda Tippek
Euroliga: A CSZKA már szerdán kiharcolhatja a Final Fourt!
Írta Tomihmv 2012 március 28, 07:16
Az Európai férfi kosárlabda Euroliga negyeddöntőinek 3. felvonásait rendezik kedden és szerdán, a tét pedig nem kisebb, mint, hogy a legjobb 4-be kerüljenek a csapatok.
Euroliga – 3. mérkőzés
Egy mérkőzést szeretnék kiemelni a negyeddöntők 3. meccsei közül ez pedig nem más, mint a CSZKA Moszkva spanyolországi vendégjátéka. Aki kicsit is otthon van az európai kosárlabdában az tudja, hogy jelenleg a legjobb játékoskerete a moszkvai csapatnak van, akik ennek módja és rendje szerint szeretnék megnyeri az Euroligát. Ehhez mindössze már csak egy győzelemre van szükségük a Bilbao ellen (3 nyert mérkőzésig párharc jelenlegi állása 2-0 a CSZKA Moszkva javára).
Az első két mérkőzésen a moszkvai csapat otthon mészárlást rendezett, az első meccsen 28 ponttal, míg a második meccsen 19 ponttal győzték le a spanyolokat. A 28 pontos sikerből jelentősen kivette a részét Kristic és Shved, a vendégektől Vasiliadis és Mumbru hozott átlag feletti teljesítményt. Az orosz kirakatcsapat precíz támadójátékot mutatott az egész meccsen és az első negyedtől eltekintve (ameddig bírta a Bilbao), elnyomták a spanyolokat. A 2 nappal később rendezett 19 pontos diadal egyértelműen az orosz csapat első számú sztárjáról Andrei Kirilenkoról szólt, akinek dupla-duplát sikerült elérnie. A vendégeknél ezen a meccsen Lopez és Jackson játszotta a főszerepet, de ők is kevesek voltak, ahhoz, hogy megakadályozzák a CSZKA 2. győzelmét (Vasiliadis a Bilbao egyik legjobba 0 ponttal zárta a mérkőzést…). A második meccs a különbség ellenére kicsit más volt, a Bilbao tovább tudta tartani magát, találkozó a 4. negyed elején dőlt el végérvényesen (az első meccsen már a 3. negyed elejére dűlőre vitte az orosz alakulat a mérkőzést), de tegyük gyorsan hozzá, hogy a lepattanózásban a vendégek nem voltak tényezők, nagyon elnyomták őket a palánk alatt az oroszok…
A két meccs rövid bemutatása után ejtsünk egy pár szót a hazai csapatról. Bilbao legutóbbi 4 hazai Euroliga meccsét megnyerte. Ennek is köszönhető, hogy itt van a csapat a legjobb 8 között (az alapszakasz első és második körében is az utolsó fordulóban sikerült kiharcolniuk a továbbjutást). A tavalyi spanyol ezüstérmes csapata idén nem szerepel valami jól a spanyol bajnokságban (jelenleg 6. helyen tanyáznak, ami rájátszást ér 14-12-es mutatóval, de a 9. helyezett Alicanténak is 14-12-es mutatója van, ami ugye már nem ér rájátszást…). A bajnokság és az Euroliga küzdelmei (ahol a Bilbaonak minden meccs rangadó, nem lehetett biztosan kijelenteni 1-2 meccs kivételével, hogy ők a meccs esélyesei) rengeteg energiát kivesz a csapatból, szerintem ennek is volt betudható a hullámzó teljesítményük a bajnokságban. Gyorsan hozzá is teszem, hogy az alapszakasz 2. köréből nem sokan számítottak arra, hogy kiejtsék a Real Madridot, szóval innentől nekik minden meccs ajándék az Euroligában. Most a legjobb európai csapatot fogadják otthon. Talán a hazai pálya lehet az egyetlen előnyük, amit fel tudok a Bilbao mellett sorakoztatni, de az ellenfél, akikből többen NBA játékosok voltak, illetve Olympiakosz-Panathinaikosz meccseken szerepeltek, nem lesz idegen a forró hangulatú csarnok. Ehhez a feladathoz fel kell nőnie egy két játékosnak, például Vasiliadis egyszerűen nem zárhat 0 ponttal, illetve D’or Fischertől és Banictól is kevés a 14 pont 8 lepattanó (összesen hozták össze a 2. meccsen…). Ha fel tudnak javulni a palánk alatt, és ha mindenki 110%-on pörög, illetve a közönség is űzi hajtja a hazai csapatot, akkor játszhatnak egy szoros mérkőzést az oroszokkal, és ekkor talán meglepetést is szerezhetnek (amit kizártnak tartok), minden más esetben, 0-3-al fognak kiesni.
Térjünk át a nagy szezont futó a moszkvaiakra. Az eddigi 17 lejátszott Euroliga meccsükből 16-ot megnyertek és mindössze egyet veszítettek el (a Galatasaray tudta a CSZKA-t legyőzni Törökországban 68-64-re). Hihetetlen statisztika! És, hogy tovább tetézzem a dolgokat, természetesen a CSZKA dobja a legtöbb pontot az EL-ben idén (86,4 pontmeccs). Ezek után egyértelmű, hogy a csapat jelenlegi 2 legjobbja (aki NBA játékos, de az idei NBA körül kialakult zűrzavar miatt a CSZKA-ban maradtak az idény végéig) Kirilenko és Kristic az első négyben van a pontátlag alapján. Kirilenko az első 24,1 pontmeccs, míg a szerb Kristic a 4. 19,4 pontmeccs. És, akkor még nem is beszéltünk a szerb irányítóról Milos Teodosicról, aki az egyik legjobb európai irányító (rengeteg asszisztot ad meccsenként, illetve sok pontot termel). Az orosz ligában eddig egy vereséget szenvedtek el idegenben a Khimki Moszkva vendégeként, míg a 3. számú sorozatban a VTB ligában is csak 2 vereséget szenvedtek és simán megnyerték a B csoport alapszakaszát.
A szerdai mérkőzésen mindkét csapat a legjobb felállásával tud felállni, (egyik csapatnak sincs sérültje) ami valószínűleg így fog kinézni: Bilbao: Jackson-Vasiliadis-Mumbru-Hervelle-D’or Fischer; CSZKA: Teodosic-Siskauskas-Kirilenko-Khryapa-Kristic (itt megjegyezném, hogy Jonas Kazlauskas az oroszok mestere olyan kellemes gondokkal küzd, hogy a 15 játékosából melyik 12-t nevezze be a meccsre…)
Ezek után azt hiszem, hogy a tippem egyértelmű, a jobb és nagyobb játékosállománnyal rendelkező CSZKA Moszkva, aki ráadásul jobban bírja a kettős terhelést, a párharc 3. meccsét is megnyerve 3-0-al fog bejutni a legjobb 4 közé!
Látogasd meg az Unibet fogadóirodát és regisztrálj az akár 10.000 Ft sportfogadó bónuszodért!
Bilbao Basket – CSZKA Moszkva
Tipp: CSZKA
Tét: 8 SF*
Odds: 1,30
Iroda: Unibet
Várható nyeremény: 10,4 SF*
Eredmény: 94-81
*SF=sportfogadástippek dollár
466 views
Nincs

Próbáld ki az Unibet oldalát, ahol most 10.000 Ft üdvözlő bónusszal várja minden új ügyfelét a fogadóiroda. Regisztrálj és fogadj a legjobb meccsekre akár a mobilodról is!








Fogadj akár élőben a kiszemelt meccsekre.