Kosárlabda Tippek

Női kosárlabda – Euroliga: Hozza a Szpartak Moszkva a házi rangadót?

Írta 2012 február 29, 10:19

 

A női Euroliga egyenes kieséses szakaszának első körében csak két párharc esetében van szükség harmadik, mindent eldöntő meccsre. A Szpartak Moszkva és az Orenburg orosz házicsata két mérkőzés után 1-1-re áll, ma már mindenképp döntés születik, melyikük megy tovább.

Szpartak Moszkva – Nadezhda

Női kosárlabda Euroliga

A továbblépésre a Moszkvának van nagyobb esélye, hisz az idei szezonban, bajnokikat és az EL meccseket nézve mindig a hazaiak nyertek. Az orosz bajnokságban a Szpartak a hazai meccsét hosszabbítás után tudta hozni, míg az Orenburgban rendezett mérkőzésen mindössze egy pont döntött a hazaiak javára. Nagyon szoros találkozók voltak, ezért is volt fura, hogy az Euroligában két sima siker született. Moszkvában 93-79 arányban nyertek Osipováék, míg a Nadezhda otthon majdnem ugyanennyit tett közé, 87-75 lett a vége.

Két simának mondható győzelem, mégis úgy gondolom, itt a harmadik meccsen egyik fél sem tud majd nagyarányú győzelmet aratni. Sokkal inkább lesz ez a találkozó olyan, mint a két bajnoki találkozójuk. Kevesebb pontot várok, nagyobb küzdelmet, és a védelmek javulását. Azért az első meccsen a Moszkva simán jutott el 93-ig, ami az orenburgi védekezés kritikája is egyben.

A kevesebb pont azt is magával hozza, hogy nem alakulhatnak ki nagy különbségek, ha nem fog ki valami extra rossz napot valamelyik együttes. Erre kevés az esély, hétvégén nem játszottak bajnokit, ráfókuszálhattak erre a meccsre. Ami még azt mondatja velem, hogy az Orenburg nem kap ki hét ponttal, az az, hogy az edzők annál többet tartják a pályán a kezdőötösöket, minél nagyobb a tét. Az Orenburgban játszott visszavágón a Nadezhda kezdői szinte az egész meccset végigjátszották. Brunson, Douglas és Veremeyenka szinte végig a pályán voltak, pedig ilyesmi a modern idők kosárlabdájában nagyon ritka. De nincs mit tenni, hisz a padon gyengébb képességű játékosok ülnek természetesen, itt pedig túl nagy a tét ahhoz, hogy a legjobbak a padon üldögéljenek értékes percekig. Itt elég 2-3 perc kihagyás, és elúszott a meccs.

Én azt hiszem, hogy a meccs teljesen más lesz, mint az első kettő. Volt egy nagyon jó meccse a Moszkvának, volt egy az Orenburgnak, de most mindketten vért fognak izzadni a siker érdekében. Seimona Augustus és Bekka Brunson párharca is lesz, amolyan meccs a meccsben. Az eddigiek alapján talán a Moszkva esélyesebb, de csak papíron. Igazi ki-ki meccs lesz, ők ketten nagyon jól ismerik egymás erősségeit, gyengeségeit. Végig kiélezett meccsre kell számítani, ahol az utolsó másodpercekben is lesz izgulni való.

Sok sikert a tipphez!

Látogasd meg az Expekt fogadóirodát és regisztrálj az akár 6.000 Ft sportfogadás bónuszért!

Szpartak Moszkva – Nadezhda
Tipp: Nadezhda + 7.5
Tét: 7 SF*
Odds:
 1,85
Iroda: Expekt

Várható nyeremény: 12,95 SF*

Eredmény: 82-67

*SF=sportfogadástippek dollár

Olvasói értékelés:
1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars (No Ratings Yet)
Loading ... Loading ...
Nézettség:
453 views
Hozzászólás:
Nincs
Megosztás:
Print This Post Print This Post add your comment add this to delicious add this to digg share this on facebook Stumble this item
Címkék: , , , ,



*