Kosárlabda Tippek
Orosz kosárlabda: A CSZKA beragadt a rajtnál, de most javíthat!
Írta Pisti1987 2011 június 12, 15:03
Elérkeztünk az orosz kosárlabda bajnokság döntőjéhez, ahol a 2 moszkvai sztárcsapat a CSZKA és a Khimki néz farkasszemet egymással. Tegnap rendezték az 1. összecsapást, ahol meglepetésre a Khimki idegenben is diadalmaskodni tudott 77-72 arányban.
CSZKA Moszkva – Khimki Moszkva
Orosz Kosárlabda bajnokság döntő – 2. mérkőzés
Az orosz pontvadászat sajátossága, hogy a döntő 2. mérkőzését rögtön az 1. után rendezik, ráadásul ugyanebben a párosításban. Itt már nem hibázhat a nagyobbik fővárosi egylet, kötelező számára a győzelem különben búcsút mondhat a címvédésnek. Az Euroligában a bombaerős keretük ellenére csúnyán leszerepeltek, (azóta 2 edzőt is elfogyasztottak), éppen ezért már csak a bajnokság maradt számukra, hogy kozmetikázzanak valamit idei szezonjukon. Nem állíthatjuk, hogy a legjobb úton haladnának efelé, hiszen rögtön az 1. találkozón odaadták a pályaelőnyt legnagyobb riválisuknak. Vereségükre valamelyest magyarázatot adhat, hogy 2 legponterősebb emberük, Langdon és Siskauskas nem játszott. Ha hinni lehet az előzetes híreknek, a 2. ütközeten Langdon már ott lesz a pályán, ami ismerve a kvalitásait nagy segítség lehet a CSZKA-nak. Azonban a két nagy hiányzójuk ellenére is behúzhatták volna ezt az összecsapást, ha nem dobják olyan pocsékul a triplákat (ami egyébként erősségük) és a büntetőket. Ezekben a mutatókban messze felülmúlta őket a Khimki. Szinte kizárt, hogy egy ilyen képességű gárda még egyszer 5/26-os tripla, valamint 21/36-os büntető mutatót produkáljon. Márpedig, ha úgy dobnak, ahogy valójában tudnak, akkor itt nem sokáig lesz kérdéses a győztes kiléte.
A keretük nem csak mély, hanem nagyon összeszokott is, hiszen a jelenlegi gárda magja már évekkel ezelőtt is együtt brillírozott, többször is Európa legjobb együttesének bizonyultak. Ez az összeszokottság lehet az, ami kihúzza őket a csávából a nehéz pillanatokban. Az irányítótól, a honosított J.R. Holdentől mindenképpen több kell a mai meccsen, 29 perc alatt elért 4 pont, 0 assist, 0 szerzett labda mutató kritikán aluli, de Kauntól és Smodistól is kevés az 1. meccsen szerzett 2 illetve 3 pont. Vorontsevichen és Shveden kívül senki nem nyújtott kiemelkedőt, ez pedig mégegyszer egészen biztosan nem fordulhat elő egy ilyen elit alakulatnál. Ezzel szemben vendégoldalon Loncar, Fridzon és Monya is messze átlag felettit nyújtott, valamint Hansen és Planinic is hozzátette a maga részét a sikerhez. Ennél sokkal jobb teljesítmény már nem várható a vendég klubtól, viszont a hazaiakban bőven maradt még tartalék, amit a mai találkozón már nem fognak magukban tartani. Keményíteni fognak az Európa hírű védekezésükön, amibe beletörik majd Fridzonék foga.
Összegezve elmondható, hogy a CSZKA rutinosabb, összeszokottabb gárda, amely élvezni fogja a hazai környezet adta előnyöket is. A tegnapi fellépésen 2 kulcsembere hiányának és nagyon gyenge dobóformájának köszönhette a vereséget, most azonban Langdon visszatér és újra nem foghatnak ki ilyen gyenge napot, ami a triplák és a büntetők értékesítését illeti. Ez esetben pedig viszonylag egyoldalú találkozót láthat majd a publikum, ahol nagy örömükre kedvenceik magabiztos sikert aratnak.
Regisztrálj most a Unibet oldalára és szerezd meg a 10.000 Ft sportfogadás bónuszod!
CSZKA Moszkva – Khimki Moszkva
Tipp: Hazai győzelem
Tét: 10 SF*
Odds: 1.40
Iroda: Unibet
Várható nyeremény: 14 SF*
Eredmény: 65-57
*SF=sportfogadástippek dollár
590 views
Nincs

Próbáld ki az Unibet oldalát, ahol most 10.000 Ft üdvözlő bónusszal várja minden új ügyfelét a fogadóiroda. Regisztrálj és fogadj a legjobb meccsekre akár a mobilodról is!






Fogadj akár élőben a kiszemelt meccsekre.