MEGOSZTÁS

AZ LFL ( Legends Football League ) egy a hét-hét elleni, női amerikai foci bajnokság. Az alapító Mitch Mortaza álmodta meg az ötletet, hogy egy energikus és látványos sportot teremtsen a nézők elé. Nos, ez sikerült is, hiszen 2009-ben Lingerie Football Leauge néven útjára is engedték az első szezont, majd 2013-ban keresztelték át LFL-re.

A játékszabály az amerikai focira hajaz némi változtatással. Azonban a hölgyek ruházata már javában eltér a megszokottól. Itt is könyök,váll és térd védőt viselnek a sportolók a fejüket pedig sisak védi. Ám az igazi látványt természetesen a lányok profizmusa mellett az is nyújtja, hogy a gyepen tartózkodók csak sport bugyiban és melltartóban tündökölnek.
A játék furfangosságát növeli, hogy bizonyos módon engedélyezik a civakodást az ellenfelek közt, azaz gyakran látható egy-egy pofon vagy egy-egy kacér jelenet, illetve a lányok vehemenciájából fakadó vulgáris szavak.

A játékot kirúgással kezdik, azonban itt nincs lehetőség sem punt sem field goal kísérletre. A touchdown után, itt lehetőségük van a csapatoknak egy, egy pontos extra kísérletre, amit egy yardról hajthatnak végre vagy egy, két pontos extra kísérletre, amit három yardról végezhetnek el. Természetesen itt is az a cél, hogy a labdát a vonal mögé juttassák.
A pálya rövidebb, csupán 50 yard, illetve kevesebb ideig tart egy mérkőzés, hiszen csak 4×10 percet játszanak, 12 perces szünettel. Hosszabbítás esetén 8 perccel kell számolni.

Az alábbi videón pedig egy kis ízelítő miről is van itt szó :

https://www.youtube.com/watch?v=XUI5NdGVVlw