MEGOSZTÁS

Vége az EB-nek, hála Istennek problémamentesen lezajlott a torna. A francia hatóságok pedig most azzal dicsekednek, hogy legalább két terrorcselekményt sikerült megakadályozniuk, legalábbis ezt az információt közölte a francia belügyminiszter Bernard Cazeneuve a nizzai tragédia után.

A futball világa lélegzetvisszafojtva figyelte az Európa-bajnokság eseményeit, és nem csak a meccseket, hanem azt is, mikor fog bekövetkezni valami tragédia. A nizzai terrortámadás után a francia belügyminiszter azzal nyugtatta a francia népet, hogy a közelmúltban 16 ilyen jellegű támadást sikerült megakadályozniuk, kettőt ezek közül pedig éppen az Eb ideje alatt. Az egyik ilyenre éppen a Franciaország – Portugália döntő napján került volna sor. A belügyminiszter kiemelte a titkosszolgálat munkáját, aki, mint ahogy ő mondta az év eleje óta 160 olyan személy letartóztatásához vezetett, akiknek köze volt terrorista csoportokhoz, meggátolva ezzel több véres támadást, melyek közül néhányra a torna idején került volna sor.

A közbiztonságra szánt összeg a torna előtt, közben és után 17 millió euró volt, ebből 4 milliót állt az UEFA. Nem tudni ugyanakkor hogy pontosan mennyit is költöttek a franciák a biztonsági intézkedésekre, a nemzetközi sajtóban azonban úgy saccolják, hogy a repterek, állomások, metrók, szurkolói zónák, stadionok, és a csapatok szálláshelyeinek biztosítására megközelítőleg 150 millió eurót fordítottak. Csak összehasonlításképp, a 2012-es londoni ötkarikás játékoknál ez az összeg 675 millió euró volt.