MEGOSZTÁS

Guardiola úgy robbant be a futball világába edzőként mint egy hurrikán. Mindennek már 8 éve, melyek közül 7-ben minden alkalommal nyert legalább egy trófeát. 1, 1, 1, 2, 1, 1, 1 a Pep által elért bajnoki helyezések a Primeraban és a Bundesligában melyekhez hozzájön még két Bajnokok Ligája győzelem, valamint 5 elődöntő ugyanebben a sorozatban. Világos, hogy egy ekkora személyiség landolása a Premier Leagueben megnöveli a bajnokság iránti érdeklődést amellyel követi a világ a brit futballt. Sikerülni fog-e Pepnek a Citynél az ami a Barcelona és a Bayern München kispadján? Megvannak-e azok a karakterű játékosai mint előző két együttesénél? Érvényre tudja-e juttatni azt a fajta játékfilozófiát amit megszokhattunk tőle egy hagyományaihoz talán túlságosan is görcsösen ragaszkodó világban? És végül, győztes tud-e lenni egy olyan bajnokságban, ahol minden eddiginél több olyan edző az ellenfele, akik a világ legjobbjai közé tartoznak, és amivel eddig ilyen módon nem volt dolga? Itt vannak tehát a kérdések amelyekre a válaszokat keressük, de nem fogjuk hamar megkapni őket, talán majd csak a szezon végére, vagy lehet még később.

Rögtön az elején kezdjük egy zárójellel, melyben meg szeretném jegyezni, hogy az idei idény több csapat számára is a Premier Leagueből egy amolyan tranzit szezon, egy olyan, melyen a jövő biztosítása az elsődleges cél. A City, a United és a Chelsea is új edzővel fog neki az idénynek, és akkor még csak a bajnoki esélyeseket említettük meg. Ha így nézzük akkor talán egy lépéssel előrébb van a Liverpool, akik már a tavalyi szezon második felét is Jürgen Klopp irányítása alatt töltötték, így volt idő valamennyire a játékosoknak alkalmazkodni a német szakember játékstílusához, elképzeléseihez. Roppant pozitív benyomást keltettek a “Kormoránok” az első fordulóban is, ahol 4-3-ra nyertek az Emiratesen az Arsenal vendégeként, de vezettek már egy adott ponton 4-1-re is. Ebben az első körben ők mutattak a legjobban, a legegységesebben, míg a City, a United és a Chelsea is döcögött több ponton, a Leicester pedig nem tűnt úgy mint egy bajnok.

Visszatérve Guardiolara és a személye körüli kérdésekre, világos hogy a City játéka már nem az mint a tavaly, elkezdődött az átformálás, a Pep-féle tiki-taka kialakítása. Joe Hart problémája nem új, habár mindenki megbotránkozik rajta, azonban tudni lehetett, hogy Pep más kapust akar majd. Ez pedig úgy tűnik Claudio Bravo lesz, aki minden jel szerint augusztus hónap utolsó napjaiban fog az Etihadon landolni, miután Ter Stegen felépül sérüléséből. Addig ugyanis a katalánok nem hajlandóak elengedni a chilei hálóőrt. A Sunderland elleni bemutatkozó meccsen már láthattunk a spanyol edzőtől egy első “találmányt”, Kolarov mint középhátvéd, mely folytatja azt a hagyományt amit a Barcanál és a Bayernnél is alkalmazott, ahol hasonló feladatokkal bízta meg azt az Adrianot és Alabat, akik számára addig az a poszt többnyire idegen volt. Láthattunk néhány olyan húzást is rögtön az elején, amit előző két klubjánál is felfedezhetünk. Fernandinho visszahúzódott egészen a középhátvédek szintjére a támadások megindításánál (lásd Sergio Busquets), a két szélső Clichy és Sagna pedig több ízben is feltűnt a középpályán (lásd Lahm és Alaba). A 4-1-4-1-es szisztémában Guardiola Kun Agüero mögé két kreatív játékost, De Bruynet és David Silvat rakta, illetve két gyors embert, mint Sterling és Nolito, mindkettőt érdekes módon azon az oldalon, mely ellentétes a jobbik lábával. Ezek csupán az első szemmel látható változtatások voltak tőle, de meg kell várjuk hogy a teljes keret a rendelkezésére álljon, első sorban itt Gündoganra és Sanéra gondolok, és akkor már tisztább képet láthatunk.

Guardiola játékfilozófiája azonban mondhatni frontálisan ütközik a britekével, főleg a középmezőny tagjaiéval. Van egy elmélet, miszerint a bajnokságokat a nagy csapatok elleni meccseken lehet megnyerni, viszont a kiscsapatok ellen lehet elveszíteni. Olyanok mint a Sunderland, csak hogy a Manchester City első ellenfelét vegyük. A teória Johan Cruyff nevéhez fűződik, szóval Pep különösen jól kell tudja hogy ez mit jelent. A City bajnoki riválisai ellen jóval taktikusabb, és meg merem kockáztatni hogy kevésbé látványos meccsek lesznek. Talán a kivételt csak a Liverpool elleni összecsapások fogják jelenteni, ugyanis Klopp energikus stílusa merőben eltér attól, amit láthatunk mondjuk egy Contetól, Mourinhotól, Ranieritől, Pochetinnotól vagy Wengertől. Fontos lesz tehát látnunk hogyan fog megbirkózni Pep ezekkel a kiscsapatokkal, de ugyanekkora, vagy talán még nagyobb súlya lesz a középosztály elleni mérkőzéseknek, mint például a West Ham vagy az Everton.

Egy másik jó kérdés a keret erőssége, főleg ami az identitását illeti. A Bayernnél szenzációs keret fogadta őt, a legjobb Németországban, sőt egyesek szerint egész Európában, így tehát a gond nélküli menetelés borítékolható volt és teljesen logikus. De ugyanilyen logikus voltak a BL elődöntők is. Talán jelenlegi helyzetét ahhoz lehetne hasonlítani, mint amivel szembe találta magát 2008-ban a Barcelonánál. Jó játékosok, egyesek közülük nagyon jók, akik viszont letargikus, motiválatlan állapotban voltak, egyfajta mentális blokk volt rajtuk. Ekkor sikerült Pepnek elővarázsolnia Sergio Busquetset, újra felfedezte Piquet, világsztárt faragott Messiből, de ami talán a legfontosabb, hogy sikerült a bizalmába férkőznie az öltöző meghatározó embereinek, mint Puyol, Xavi vagy Iniesta. Radikális lépésnek bizonyult tőle hogy megvált Decotól és Ronaldinhotól, de a jövő őt igazolta. Ibrahimovic önéletrajzában azt írja Pepről, hogy Messi, Iniesta, Xavi, Puyol és a többiek úgy hallgatták őt mint egy prófétát, és lehet ez a sikere egyik kulcsa.

A City mai kerete jó, drága és jól lefed minden pozíciót. Kun Agüero személyében a Premier League talán legjobb focistája az övék, de van egy David Silva, Gündogan, De Bruyne, és a felsorolást még lehetne folytatni sokáig. De ez vajon elég? Mindegyik az előbb felsoroltak közül nem mutatták meg azt hogy igazán kiélezett szituációban el tudnának dönteni egy meccset. Ez igazából az a részletkülönbség ami megkülönbözteti a kiváló játékosokat az olyan fenomenálisoktól mint Messi, Ibrahimovic, Cristiano Ronaldo, Bale vagy Suarez. Éppen ezért volt szüksége Mourinhónak Zlatanra, hogy odategye Rooney mellé, ők ketten pedig egy olyan páros, akiknek megvan a győztes mentalitásuk. És talán itt, ezen a ponton érkeztünk el Pep legnagyobb problémájához. Az, hogy nincs a keretében egy ilyen játékos. Persze ezt még a javára is fordíthatja, hisz a sok igazolás amit végbevitt megnövelték azon fiatal játékosok számát akik áhítoznak a szupersztár szerepére. Ha sikerül összhangba kerülnie velük, Guardiola felemelheti a Cityt egy saját identitású klub szintjére, oda, ahol jelenleg nincsenek. Talán ez a fő cél az Etihadon idén, egy olyan idényben, melyben a bajnokság megnyerése elsődleges szempont, talán fontosabb most mint a Bajnokok Ligája.