MEGOSZTÁS

Liverpool – Newcastle

Premier League

Április 23. 35. forduló (16:00)

Ma az Anfield Roadról érkezik a tippem ahol a magára találó Liverpool fogadja a továbbra is szenvedő, és kiesés szélén álló Newcastle Unitedet. Decemberben az akkor még Steve McClaren álltal irányított Newcastle nyert 2:0-ra, viszont ma aligha ismétlődik meg ez az eredmény.

A Merseysideiak egyre jobb formában játszanak, és úgy tűnik, hogy sok év után végre először egy stabil csapat épül Jürgen Klopp irányítása alatt. Egymás után szállítják a nagyszerű eredményeket, legutóbb a városi rivális Evertont gázolták el 4:0 arányba, előtte a Dortmund ellen álltak fel két gólos hátrányból, és a Stokeot szintén egy négyessel lepték meg. Ez annyit jelent, hogy legutóbbi hazai 3 meccsükön 12 gólt szereztek meglehetősen erős ellenfelekkel szemben. Otthon amúgy is jól megy a szekér a vörösöknek, Legutóbbi 18 mérkőzésükből minden sorozatot figyelembe véve csak egyszer kaptak ki, még januárban a Manchester United ellen. Azóta mindkét manchesteri alakulattal találkoztak, és mindkét mérkőzést be is húzták, méghozzá kapott gól nélkül. Jelenleg hetedik a gárda,5 ponttal lemaradva a Man. United mögött, igaz egyel kevesebb meccset játszottak. Az Európa Ligában is az elődöntőbe jutott a csapat, ahol a Villareallal fognak találkozni csütörtökön, így lehetséges, hogy Klopp rotálni fog, de a liverpooli keret mélysége rettenetesen nagy, így megfelelő pótlás lesz minden posztra. A csapategység kiváló, a gólok eléggé megosztva érkeznek, Firmino 9, Coutinho 8, Sturridge és Benteke 7-7, majd Milner következik 5 találattal a házi góllövőlistán. Coutinho valószínűleg ma pihenni fog, Benteke és Origi még egy kisebb sérüléssel szenvednek, így ma ők nem játszanak.

Várható kezdő (4-2-3-1):
Ward – Moreno,Lovren,Touré,Clyne – Allen,Leiva – Ibe,Firmino,Ojo – Sturridge

Liverpool's Daniel Sturridge celebrates his goal against Newcastle in the Premier LeagueA Newcastlenél nem hozott megváltást Rafa Benitez érkezése, jelenleg a 19. helyen tanyázik a gárda, két egységgel lemaradva a biztonságot jelentő 17. pozíciótól. A spanyol mesterrel eddig 1 győzelem 2 döntetlen és 3 vereség a mérleg, de az utóbbi két forduló jól alakult a számukra, hiszen megverték otthon a Swanseat 3-0-ra, valamint elcsentek egy pontot a Manchester Citytől szintén hazai pályán. Idegenben továbbra is borzalmas a csapat, 9-es vereségi szériában vannak a Szarkák, legutóbb a Tottenhamet verték meg még december közepén. Azóta mindössze 5 gólt tudtak szerezni otthonuktól távol, ellenben a 20 kapottal és legutóbbi 6 mérkőzésükből 4-en, háromszor, vagy többször kapitulált a csapat, így könnyen elképzelhető, hogy ma se csak egyszer rezzen meg a hálójuk. A legnagyobb probléma tehát a védekezés, az eddigi 62 kapott gól a liga második legrosszabbja a már kiesett Aston Villa védelme után, és általában ezekre válasz nem érkezik, hiszen rúgott gólok tekintetében is hátul kullog a csapat 36 találattal. Ebből a 36-ból 17-et vállalt magára a Mitrovic-Wijnaldum duo, míg Cissé aki nem élete szezonját futja, csak kettőt szerzett a bajnokság során. Krul és Elliot továbbra is sérültek, tehát a csapat harmadikszámú kapusa Darlow fog védeni, a védelemből pedig Haidara,Coloccini,Janmaat és Taylor sem lesz bevethető.

Várható kezdő (4-2-3-1):
Darlow – Dummett,Mbemba,Lascelles,Anita – Colback,Tioté,Sissoko,Wijnaldum,Townsend – Cissé

Mint látható mindkét oldalon lesznek hiányzók, de a Liverpooli keret még mindig nem említhető egy lapon a Szarkákéval. Ibe és Ojo személyében két fiatal, tehetséges, de ami a legfontosabb motivált játékos léphet ma a pályára a széleken, ami működhet a rozsdás és szétesett newcastlei védelemmel szemben. A padon pedig kiváló játékosok fognak ülni, így ha minden kötél szakad belehet őket vetni, hiszen egy ilyen ellenfelet hazai pályán kötelező érvénnyel meg kell verni, ha Klopp alakulata ismét top csapat szeretne lenni.

Tipp: 1

Szorzó: 1,50

Tipperősség: 8/10