MEGOSZTÁS

Németország-Olaszország
UEFA EURO2016, Negyeddöntő
2016.07.02. 21:00

Elérkeztünk a legjobb 8 slágermeccséhez: a németek az olaszokat próbálják meg legyőzni majd.
A Nationalelf VB címvédőként érkezett a tornára, és eddig a nevéhez méltóan szerepelt: 7 pontot szereztek a csoportkörben, aztán a szlovákokat harmat könnyen győzték le, bár Hamsikéknak is volt azért helyzete. Pech, hogy most pont az a válogatott jön szembe velük, amelyiket leginkább el akarták kerülni. Nagy formában vannak, viszont talán csak a szlovákok ellen tűnt úgy, hogy legyőzhetetlenek, bár az ellenfél akkor azért jelentősen gyengébb volt, mint most lesz. A német sas eddig egyetlen egyszer sem tudott nyerni az olaszok ellen, ez pedig elég jelentős pszichikai gátat építhetett fel a játékosokban.
A gólszerzéssel eddig 2 meccsen volt nagyobb gondjuk: az észak-írek ellen csak 1 gól jött össze nekik, míg a lengyelek ellen nem tudtak betalálni. Van erő bennük, kérdés, hogy ez mire lesz elég a felállt olasz védelem ellen.
Az olaszok ritkán érkeznek esélyesként egy tornára, és most se feltétlenül volt ez így, mert nem volt olyan kiemelkedően nagy sztárjuk a torna előtt. Pirlo sérült, pedig még most is nagy hasznára lehetett volna a csapatnak, de valahogy meg tudta oldani.A tornát nagyon jól kezdték: a belgák ellen nyerni tudtak, köszönhetően jó védelmüknek, ami ellen nagyjából hatástalan volt Wilmots bármelyik tette. A svédek ellen egy kései góllal nyertek, és meg is lett a továbbjutás. A képbe talán belerondít az írek elleni 0-1, viszont jó dolog azt tudni, hogy akkor már megvolt számukra a továbbjutás, és biztos volt az, hogy a legjobb 16 között a spanyolokkal találkoznak majd, így nem ártott egy kis pihenés pár kulcsembernek. Az EB címvédő ellen nyerni tudtak 2-0-ra, így vissza tudtak vágni a 4 évvel ezelőtti 0-4 miatt. A belgák elleni stratégiát követték: megszerezték a vezetést Chiellini révén, a 33.percben, majd azt csinálták ami a legjobban megy nekik: védekeztek. A spanyolok a 62%-os labdatartással nagyjából semmire se mentek, max.arra, hogy kaptak még egy gólt a végén: a 91.percben Pellé talált be.
Most a kedvenc ellenfelük jön, aki ellen nem indultak esélyesként sokszor, most se. A Squadra Azzurra várhatóan azt csinálja majd, amit a legjobban tud: bekkelni fog, majd megpróbál valahogy egy kontrából betalálni. Conte most nagyon jól össze tudta rakni a válogatottat, amelyet űz és hajt egész meccsen.
Mit érdemes ettől a találkozótól várni? Olasz továbbjutást. Az azzurrik kőkemény meccset vívnak majd most. A nehezebb ágon vannak most, viszont lehet, hogy pont ez az, ami kell nekik, hogy ne puhuljanak el.

[stextbox id=”tippek”]Tipp: Olaszország jut tovább[/stextbox]

[stextbox id=”tippek”]Szorzó: 2,3[/stextbox]

[stextbox id=”tippek”]Tipperősség: 6/10[/stextbox]