MEGOSZTÁS

Ma játszák le a Championshipben a 3. forduló utolsó három mérkőzését, melyek közül az egyiken a Newcastle és a Reading feszül egymásnak a St. James Parkban. A hazaiak kiestek az előző szezon végén a Premier Leagueből annak ellenére hogy Rafa Benitezt nevezték ki az idény végére menedzsernek, viszont ő sem tudta már megmenteni a „Szarkákat”, két ponttal a vonal alatt maradtak így is, hiába voltak az utolsó 6 meccsükön veretlenek, ez is kevésnek bizonyult. A vendégek szintén megéltek már szebb időket, több ízben is szerepeltek az első osztályban, négy éve azonban már itt tengődnek mindig abban bízva, hogy majd idén sikerül a feljutás.

Annak dacára, hogy a Newcastle a feljutásra a legesélyesebb együttesek között van számon tartva egy hervasztó rajton vannak túl, két forduló után ugyanis még nem sikerült pontot szerezniük, mely már most nagy feszültségeket generált a tribünökben. Benitez, egy edző aki amerre járt mindenhol kritika érte, pedig csak az utóbbi 5 évben az önéletrajzában olyan klubbok szerepelnek mint a Liverpool, Inter, Chelsea, Napoli és Real Madrid itt sem a szurkolók kedvence, ha pedig nem sikerül minél előbb megoldást találnia erre a rossz formára akkor itt, Észak-Angliában sem fogja belopni magát a drukkerek szívébe. Természetesen a kiesést követően voltak távozók, a házi gólkirály Wijnaldum a Liverpoolhoz csatlakozott, Cisse Kínába igazolt, Townsend pedig a Crystal Palacehoz írt alá. Maradtak azonban még jó játékosok szép számmal, mint például Mitrovic, aki azonban még az előző szezonról hozott eltiltását tölti, vagy Perez, Shelvey, Colback, Anita és Sissoko (aki szintén 99% hogy távozi fog). És persze érkezők is voltak, leigazolták a Coventry gólkirályát Armstrongot, Gaylet (Crystal Palace), Diame (Hull City), Ritchie (Bournemouth), a védelembe pedig Janmaat, Mbemba és Dummett mellé érkezett Hanley (Blackburn), Clark (Aston Villa), és Gamez (Atletico Madrid). Mégis, valami nem megy, de nagyon nem.

A Reading számára csak abban az évben sikerült jól a rajt amelyikben kiestek a Premier Leagueből, akkor amúgy egy hajszálnyira voltak csak az osztályozós helytől, melyről egy ponttal maradtak le. Az utóbbi években azonban mind gyengébbek és gyengébbek voltak, a tavalyi meg a tavalyelőtti bajnokságot például csak a tabella második felében zárták. Új edzővel vágnak neki, egy olyannal, akinek ez lesz az első idénye egy csapat élén, ő nem más mint a hollandok egykori kiváló védője Jap Stam. Távoztak a legfőbb gólvágók is, Blackman a Derby Countyhoz, Orlando pedig a Maccabi Tel Avivhoz írt alá. Az alapemberek közül Williams, McCleary, Kermorgant és Quinn maradtak, illetve visszatért kölcsönből Samuel (Gillingham), továbbá érkezett még Mendes (Le Havre), Harriott (Charlton Athletic), Swift (Brentford), Den Berg (Heerenveen) és Beerens (Hertha Berlin). A hazai rajt jól sikerült, hisz 1-0-ra verték a Prestont, és még a Liga Kupában is megverték otthon 2-0 arányban a Plymouthot, idegenben viszont a Wolverhampton jobbnak bizonyult náluk, 0-2-vel zártak.

Két motivált csapat fog összecsapni ma este, akiknek szükségük van a három pontra. Egyrészt ott van a Newcastle, akiknél az újabb botlásba bele sem mer gondolni senki, a vendégek pedig úgy utaznak ide, hogy ki szeretnének használni a Newcastle gyenge szezon eleji formáját. Éppen emiatt nem mernék fogadni a hazaiakra, tippem inkább a gólok felé fog irányulni. Úgy gondolom, nem egy unalmas találkozó lesz, a Newcastle valamilyen szinten ki kell lépjen a komfort zónájából, Benitez alatt ugyanis forrósodik a kispad. Ennek a hazai nyomásnak és túlzott offenzívának meglehetnek a hátulütői is, ezt pedig kihasználhatják a vendégek, akiket legalább egy gólra jónak látok ma este. A tippem erre a meccsre éppen ezért az lesz, hogy fog esni legalább három találat.

[stextbox id=”tippek”]Tipp: Gólszám 2,5 – Több, mint 2,5 (Eseményszám: 30173) – V[/stextbox]

[stextbox id=”tippek”]Szorzó: 1,90[/stextbox]

[stextbox id=”tippek”]Tipperősség: 8/10[/stextbox]