MEGOSZTÁS

 

 

Skelleftea – Farjestad
SHL
2016.02.27. 19:00

Mai mérkőzésünkön a svéd listavezető fogadja a hatodik helyen álló Farjestad együttesét. A héten már ajánlottam a Skelleftea együttesét, akkor simán hozta a meccset. Mai ellenfele ugyanakkor nagyobb kihívást jelenthet.

Ahogy azt már korábban is írtam, a Skelleftea Svédország kimondottan legjobb csapata. Brutális játékosállománnyal rendelkezik, ami európai szinten is megállja a helyét. Tele van a csapat felnőtt és utánpótlás válogatott tehetségekkel, valamint egykori NHL játékosokkal. Közülük kiemelendő Norman, Zackrisson és Calof, ők a csapat pontgyárosai. Összességében is az övék a legjobb védelem, de otthon kiemelkedőek igazán. Mindössze 1,5 gólt kapnak átlagban, ami nagyon jó teljesítmény bárhol a világon. Továbbá kicsivel több, mint 3 gólt lőnek meccsenként hazai jégen, ami a második legjobb a ligában. Nagyon gyors, sokpasszos, sokat mozgós hokit játszanak, megpróbálnak minél kevésbé statikusak lenni, rengeteg üresbe és keresztbe mozgással.

A Skelleftea pontgyárosa ünnepel
A Skelleftea pontgyárosa ünnepeli találatát

A Farjestad egy tipikus középcsapatnak számít, akik hozzák a kötelező meccseket és néha még a nagyok bajszát is megcibálják. Tulajdonképpen szürke egerek a mezőnyben, nem csinálnak semmi különlegeset, nem teljesítenek erőn felül, hozzák azt amit tudnak. Keretükben vannak utánpótlás válogatottak és felnőtt válogatottak. Ami azt illeti a teljes első sor támadó szekciója U20as és U18as válogatott, akik ugyan nagy ígéretek, de egyenlőre még csak ígéretek és nagyon ingadozó a teljesítményük. Néhány jó mérkőzést leszámítva még igencsak súlytalanok a felnőtt mezőnyben. A Farjestadnak egy sztár játékosa van Gulas személyében, de ő egyedül kevés lesz egy ilyen masszív védelem sorozatos feltöréséhez.

Vajon ünnepelhet e az SHL legjobb védelme ellen?
Vajon ünnepelhet e az SHL legjobb védelme ellen?

A Farjestad annak az ötös csoportnak a tagja ami a harmadik és hetedik hely között helyezkedik el és mindössze 8 pont választja el a harmadikat a hetediktől. Ebben a zónában nagyon sokat számít már 1 mérkőzés is. Éppen ezért már minden hátralévő mérkőzésnek óriási tétje van. Ugyanakkor formájukat tekintve sincs egy kategóriában a két csapat. Míg a Skelleftea formája az alapszakasz végének közeledtével folyamatosan javul – az elmúlt 10 meccsen brutális formába lendültek – addig a  Farjestad együttese a jelenlegi formája alapján pont a végére fog elfogyni és alsóházi rájátszásra kényszerülni. Sérüléseket tekintve mindkét csapat szerencsésnek mondható, ugyanis komoly sérült, fontos hiányzó egyik oldalon sincs.

A formák, de főleg a játéktudásbeli különbségek miatt Skelleftea győzelmet várok. A biztonság kedvéért csak a mérkőzés győztesére fogadva.

Tipp: 1

Szorzó: 1,45

Tipperősség: 9/10