Tenisz Tippek
Dubai: A volt világelső Halepen gázolhat át!
Írta Oakland23 2012 február 22, 10:00
Javában zajlik Dubaiban a 2 millió dollár összdíjazású Dubai Duty Free Championship névre keresztelt WTA torna. Idén is rangos mezőny gyűlt össze, aki számít és egészséges, az itt van, és megpróbálja megállítani a fehérorosz Azarenkát. Vika ahol elindult idén, meg sem állt a tornagyőzelemig…
Caroline Wozniacki – Simona Halep
Dubai – második forduló
Caroline Wozniacki, a dán szépség már csak negyedik a WTA világranglistáján. Kvitova, Sharapova és Azarenka is előtte van, úgy hogy a cél adott a mindössze 21 éves szőke lány előtt. Vissza kell kerülni a trónra, mese nincs. Hogy milyen stílusban játszik, azt rengetegen boncolgatták már. A szakértők szerint túl sótlan a játéka, nagyon defenzív tenisz az övé. Persze, lehet ebben valami, de addig-addig mondogatták ezt, amíg elkezdett ’szebben’ játszani, és próbált támadóbb teniszt produkálni. Én erre csak annyit mondok, hogy amíg azt a sótlan teniszét hozta, addig világelső volt… Nem vagyok Wozniacki szurkoló, igazából nekem teljesen semleges. Viszont világelső nem lesz akárkiből, még Dinara Safinából sem.
Caroline idén még igazán jól sehol sem játszott! Két negyeddöntője volt idén, semmi több. Legutóbb Dohában rögtön az első meccsén kikapott második kiemeltként, a cseh Safarova verte meg egy végletekig kiélezett meccsen. Ott az első szett még megvolt neki, de aztán Safarova egyre jobban játszott, Caroline pedig nem tudott váltani. Nagyon passzív volt, és Safarova amikor már kevesebbet hibázott, egyre több pontot nyert, végül vitte a meccset is.
Én azt hiszem, Wozniacki itt Dubaiban már nem fogja a véletlenre bízni a továbbjutást, és sokkal jobban koncentrál erre a meccsre. Ellenfele a román Simona Halep lesz, aki szintén tiszteletét tette Dohában, és Hantuchovát meg is verte az első találkozóján. Aztán még Benesovát is elverte lendületből, de a legjobb 16 között Azarenka jött szembe, ott pedig már nem volt pardon. Nem játszott rosszul Halep, a 6-3; 6-1-nél szorosabb mérkőzés volt az, de a döntő pontokat Azarenka nyerte, és simán, két szettben jutott tovább.
Na ilyesmit várok én ezen a tornán Wozniackitól Halep ellen. Nem kérdés, hogy jobb teniszező a dán lány, de fejben is ott kell lenni, mert annál jobb Halep, hogy csak úgy el lehessen intézni. A román lány a mellkisebbítő műtétje óta a WTA mezőnyének azon kategóriájába tartozik, akik egy-egy meccsen szinte bárkit képesek megszorongatni. Ezt legutóbb bizonyította is, hisz a magasabban rangsorolt Hantuchovát sikerült megvernie, de arra már nem képes, hogy tornáról-tornára ilyen teljesítménnyel rukkoljon elő. Simona itt úgy jutott a főtáblára, hogy megverte a kvalifikáción Arantxa Rust, Kudryavtsevát és Martinezt Sanchezt, de ők jelenleg nincsenek olyan formában, hogy akárcsak egy Halepet is megverjenek. Wozniacki most sokkal motiváltabb annál, hogy egyetlen szettet is elengedjen.
Ha itt is kikapna első meccsén, a nevetség tárgya lenne. Attól sokkal jobb teniszező ő, hogy Haleptől vereséget szenvedjen. Ők még nem találkoztak egymással, ez lesz az első alkalom, hogy összecsapnak. Viszont amíg Halep szakadatlanul játszott az elmúlt napokban (Doha után egyből három kvalifikációs meccs), addig Caroline rápihent erre a tornára, és erre a meccsre. A dán lányt az is megzavarhatta, hogy édesapja után Ricardo Sanchezzel edzett, ő készítette föl már az Australien Openre is. Ez a váltás nem sikerült a legjobban, de ha Caroline még vissza akar kerülni a világ tetejére, akkor fel kell nőnie a feladathoz, és keményen be kell húznia az ehhez hasonló meccseket.
Én azt hiszem, Halep ellen már az a Wozniacki lép pályára, aki adogatójátékaiban megingathatatlan, ugyanakkor egy szetten belül akár többször is brékelni tudja ellenfelét. Halepnek pedig Rusék után minőségi ugrás lenne akárcsak egy szettnyerés is Caroline ellen. Én azt hiszem, ez a találkozó két 6-3-as szettnél nem lesz szorosabb, Caroline itt Dubaiban a végső győzelemre tör. Esélye megvan, Azarenka sokkal fáradtabb lehet, Kvitova pedig nincs itt ezen a tornán! Nem lesz egy nagyon sima meccs, de a két szettes siker azért nem forog majd komoly veszélyben!
Látogasd meg z Unibet fogadóirodát és regisztrálj az akár 10.000 Ft sportfogadó bónuszodért!
Caroline Wozniacki – Simona Halep
Tipp: Wozniacki 2-0-ra nyer
Tét: 7 SF*
Odds: 1,65
Iroda: Unibet
Várható nyeremény: 11,55 SF*
Eredmény: 6-2 6-3
*SF=sportfogadástippek dollár

Az itt olvasható tippek kizárólag tájékoztató jellegűek, egyedi elemzéseken és megérzéseken alapulnak, ezért mindenki csak saját felelősségére fogadjon.
Viszont a fogadáshoz egy 10.000 forintos bónuszt garantálunk!






Fogadj akár élőben a kiszemelt meccsekre.