Tenisz Tippek

Dubai: Kuznetsova magabiztos győzelemmel kezdhet!

Írta 2012 február 20, 11:00

Ezen a héten a női tenisz mezőny színe-java Dubaiban küzd meg a torna győzelemért és persze a nem kevés pénzösszegekért. Már a főtáblán is igen pikáns párosítások jöttek össze.

Julia Goerges – Svetlana Kuznetsova

Dubai – első forduló

Goerges is a fiatal német tehetségek közé tartozik, nagy jövőt jósolnak neki a szakemberek, aztán majd elválik, hogy mire viszi. Jelenleg a 19. helyen áll a világranglistán, a szezont a 21.-ről kezdte meg. Annak ellenére, hogy lépett előre a ranglistán, nincs igazán jó formában. Az Australian Openen is az első komolyabb ellenfelétől csúnya pofont kapott, múlthéten Dohában is egy nem várt vereségbe szaladt bele Lepchenko ellen. Itt Dubaiban egyébként az előző esztendőkben nem indult el, így ez lesz az első fellépése.

Kuznetsova jól kezdte az évet, igaz csak egy elődöntőt tud felmutatni, de a játéka bizakodásra ad okot. A ranglistán csúszott hátra, de ez annak köszönhető, hogy több helyszínen sem tudta a pontjait megvédeni. Párosban egyébként Zvonareva oldalán megnyerték az Australian Opent, tehát azért eddig nem maradt sikerélmény nélkül ebben a szezonban. Itt Duibaiban ő rendszeres résztvevő, ez a 10. alkalom, hogy ellátogatott ide, és vannak is jó eredményei. Tavaly döntőzött úgyszintén 2008 és 2004-ben is, természetesen elődöntőkből is van neki pár.

Goergesnek salakon jöttek eddig a legszebb eredményei, hisz két tornagyőzelme is van a lassabb borításról, de az ő bevallása szerint a gyors borítás a kedvence. Kuznetsovának teljesen mindegy, ha megy neki a játék akkor bárhol képes nagyot domborítani az egykori ranglista második. Az egymás elleni mérlegük 2-0 az orosz javára, 2007-ben Dohában míg 2009-ben a US Openen nyert két felvonásban kemény pályán. Egyértelműen Kuznetsova van a jobb formában, egyik kedvenc helyszínén teniszezhet, róla egyébként is elmondható, hogy mindig belead mindent, de itt meg pláne. Pontokat is meg kell védenie, egyébként a 9 alkalom során egyszer sem búcsúzott a főtáblán, szerintünk most sem fog a nem túl jó passzban lévő német hölgy ellen.

Látogasd meg z Unibet fogadóirodát és regisztrálj az akár 10.000 Ft sportfogadó bónuszodért!

Julia Goerges – Svetlana Kuznetsova
Tipp: Kuznetsova
Tét: 10 SF*
Odds: 
1,50
Iroda: 
Unibet
Várható nyeremény: 15 SF*

Eredmény: 2-6 7-6 6-4

*SF=sportfogadástippek dollár

Olvasói értékelés:
1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars (No Ratings Yet)
Loading ... Loading ...
Nézettség:
434 views
Hozzászólás:
Nincs
Megosztás:
Print This Post Print This Post add your comment add this to delicious add this to digg share this on facebook Stumble this item
Címkék: , , , ,



*