Tenisz Tippek
Miami: Gulbis sikerrel veheti az első akadályt!
Írta Cesc18 2012 március 22, 08:56
A Miamiban megrendezésre kerülő mastersen a tegnapi nap folyamán a férfiaknál az alsó ágon lévő meccseket játszották le míg ma a felső ágon található párharcok következnek.
Sergei Bubka – Ernests Gulbis
Miami – első forduló
Sergei nem követte édesapját és nem lett belőle világhírű magasugró, inkább a teniszt választotta, egyelőre nem sok említésre méltó eredménye volt, pedig már a 25-öt is betöltötte. A legjobb ranglistás helyezése 145. volt, jelenleg viszont csak a 182. helyen jegyzik. ATP tornákon fel-fel tűnik, de nem zavar sok fizet, azt viszont értékelni kell, hogy a selejtezős meccseket általában túléli az utóbbi időben. Ebben a szezonban Dubaiban játszott egy emlékezetes meccset Lacko ellen, döntőszett tie brékben egészen 16-14-ig elmentek, de a végén nem Bubka örülhetett. Idén még csak és kizárólag selejtezős meccset tudott megnyerni, próbálkozott alacsonyabb szinten, chellenger tornákon, de első körös vereségekbe szaladt bele.
Gulbis egy hihetetlen figura, hol előkerül hol eltűnik, tavaly amikor nyert Los Angelesben azt lehetett hinni, hogy végre megragad a legjobbak között, de azóta elég csúnyán mélyrepülésben van. Hiába küzdötte fel magát a 21. helyig, jelenleg már csak a 79. Tavaly július óta új edzővel dolgozik, mégpedig Guillermo Canassal, aki egykoron TOP10-es volt. A lett fiú volt már ennél rosszabb formában. Kikapott Llodra ellen kétszer, manapság Raonic ellen nem szégyen alul maradni, és Delray Beachen attól a Matosevictől aki épp azon a tornán élete formájában teniszezett. Szinte kivétel nélkül szoros meccseken maradt alul.
Bubkának még rengeteget kell fejlődnie, van egy jó szervája, de az is csak a gyengébb játékosok ellen elegendő. Gulbis képes nagy összeomlásokra egy-egy balul elsült pont után, de vélhetően ezen a meccsen minden úgy fog történni ahogy azt ő szeretné. Nincs nagy formában, de azért ezt a meccset még kipipálja majd a lett tehetség.
Látogasd meg az Unibet fogadóirodát és regisztrálj az akár 10.000 Ft sportfogadó bónuszodért!
Sergei Bubka – Ernests Gulbis
Tipp: Ernests Gulbis
Tét: 8 SF*
Odds: 1,45
Iroda: Unibet
Várható nyeremény: 11,6 SF*
Eredmény: 6-4 6-4
*SF=sportfogadástippek dollár

Próbáld ki az Unibet oldalát, ahol most 10.000 Ft üdvözlő bónusszal várja minden új ügyfelét a fogadóiroda. Regisztrálj és fogadj a legjobb meccsekre akár a mobilodról is!






Fogadj akár élőben a kiszemelt meccsekre.