Tenisz Tippek

Oszaka: Stosur könnyed győzelemmel léphet az elődöntőbe!

Írta 2011 október 14, 06:45

A női mezőny egy része újra japánba látogatott, méghozzá Oszakába. Egész jó kis mezőny gyűlt össze, elcsábították a friss US Open győztes Stosurt, de itt van a szintén TOP10-es Bartoli is.

Samantha Stosur – Chanelle Scheepers

Női tenisz, Oszaka – Negyeddöntő

Az ausztrál csodalány hatalmas dolgot vitt véghez azzal, hogy megnyerte a US Opent. Mindenki teljesen esélytelennek tartotta ami nem csoda, hisz Serena Williams volt az ellenfele a fináléban. Tavaly nem jött össze neki a Grand Slam győzelem idén viszont igen, amivel örökre bevéste nevét a történelem könyvekbe. Ezzel megalapozta helyét a legjobbak között és joggal lesz ott az év végi Világbajnokságon. Kifejezetten szereti ezt a japán turnét, miután 2009-ben magabiztosan tudott itt nyerni, és tavaly sem szerepelt rosszul. Idén kicsit nehézkesen vette az első akadályt Noppawan ellen, majd a fiatal hazai játékost, Doit már két játszmában múlta felül.

Scheepers is remek évet fut, ez élete legjobbja. A Grand Slameken az előző esztendőkhöz képest jól szerepelt és pár héttel ezelőtt Kántonban megszerezte élete első torna győzelmét. Ennek köszönhetően szépen előre jött a ranglistán, stabil helye van a TOP50-ben. Múlthéten Pekingben is próbálkozott, de a második körben Niculescu megállította, úgy, hogy Scheepers csak 3 játékot nyert. Ez valamilyen szinten benne volt a pakliban, hisz sok meccset játszott a dél-afrikai és talán fáradt is volt, meg hát torna győzelem után nem könnyű újra felpörögni, és az ellenfele is jól játszott. Itt Oszakában Kudryavtseva ellen könnyedén vette az akadályt, viszont Shvedova ellen rendesen megszenvedett.

Scheepers duzzad az önbizalomtól, jó formában van, viszont Stosur egy teljesen más szintet képvisel. A TOP10-es játékosokkal szemben rendre alul marad, ráadásul az eddigi meccsein nem is volt túl meggyőző. Mivel nincs stream így csak a livescore-ra hagyatkozhatunk. Shvedova ellen nagyon rosszul adogatott, össze-vissza brékelték egymást, és a meccset sem sikerült kiszerválnia Scheepersnek. A tie brékben 5-2-ről engedte vissza 5-5-re a kazah lányt, végül csak megoldotta valahogy. Stosur az agresszív fogadójátékával könnyedén fogja brékelni akkor amikor akarja. Nem kérdéses az ausztrál győzelme.

Regisztrálj most a Betsson oldalára és vedd ki a részed a jackpot nyereményekből és fogadj magas oddsokon!

Samantha Stosur – Chanelle Scheepers
Tipp:
Stosur 2:0-ra nyer
Tét: 10 SF*
Odds: 
1,43
Iroda: Betsson
Várható nyeremény: 14,3 SF*

Eredmény: 6-2 6-3

*SF=sportfogadástippek dollár

Olvasói értékelés:
1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars (No Ratings Yet)
Loading ... Loading ...
Nézettség:
456 views
Hozzászólás:
Nincs
Megosztás:
Print This Post Print This Post add your comment add this to delicious add this to digg share this on facebook Stumble this item
Címkék: , , , ,



*