Tenisz Tippek

San Jose: Istomin meglepheti az egykori világelsőt!

Írta 2012 február 17, 12:40

Kialakultak a negyeddöntők párosításai San Joseban a 600 ezer dollár összedíjazású ATP 250-es teremtornán. Versenyben van még a címvédő Milos Raonic és a volt világelső Andy Roddick is.

Denis Istomin – Andy Rddick

San Jose – negyeddöntő

Az üzbég a tavalyi pocsék szezonja után idén már a szebbik arcát mutatja, nálunk is többször terítékre került. A jó kezdésnek köszönhetően jött is előre a ranglistán 10 helyet. Sydneyben elődöntőzött, a Grand Slamen nem volt szerencséje a sorsolással, már a főtáblán megkapta Tsongát, azért ellene is nyert egy szettet. Maradt Ausztráliában és elindult még egy challengeren, de a második meccse előtt visszalépett bal csuklósérülés miatt. Gyorsan kikúrálták, vélhetően nem volt semmi komoly, csak nem akartak kockáztatni, egy hét múlva a Davis Kupában már magabiztos 3 szettben verte Stathamet. Innen Kaliforniából szép emlékei vannak, 2 esztendővel ezelőtt egészen az elődöntőig menetelt, legyőzvén többek között Haast és Kohlschreibert is. Tavaly sem szerepelt rosszul, akkor a negyeddöntőben búcsúzott, egyébként mindkét évben Verdasco állította meg. Idén sem talált egyelőre legyőzőre, az első körben Querreyt kapta, aki szetthátrányból sikerült vernie, majd jött Russell akinek mindössze 4 játékot engedett.

Az egykori világelső nincs túl jó passzban. Nem elég, hogy kicsúszott a TOP10-ből és még távolodik is tőle, az Australian Openen még egy sérülést is összeszedett, ami miatt egy hónapot ki is hagyott, a Davis Kupában sem vett részt. A kisebb kihagyás után itt San Joseban tért vissza, a játéka eddig is fényévekre volt attól amit akkor mutatott amikor világelső volt, most pedig még az adogatása is kezdi cserbenhagyni. A nála jóval hátrébb rangsorolt honfitársa, Kudla ellen élt át meleg pillanatokat. Mindketten nyertek egy-egy szettet rövidítésben, így döntőszettre került sor, amit 6-4-re húzott be A-Rod.

Roddick ezen a meccsen közel 3 órát töltött a pályán, számtalan bréklabdát kellett hárítania, egyszer nem jött össze neki. Azért Kudla ellen nem kellett volna ennyire megszenvednie. Istomin, ha hozza az eddig mutatott játékát akkor a győzelemre is van esélye. Az elmúlt két meccsén hozzászokott milyen hazai teniszező ellen játszani, hisz Russell és Querrey is amerikai, Roddick személyében itt a harmadik. Hiába a kecsegtető szorzó azért vigyázni kell az üzbéggel, mert Sydneyben is minden mellette szólt Nieminen ellen, és olyan szerencsétlenkedést mutatott be, amit rossz volt nézni. Képes nagy összeomlásokra, de ha ezúttal ez az énje nem jön elő, akkor megnehezítheti Andy dolgát.

Látogasd meg z Unibet fogadóirodát és regisztrálj az akár 10.000 Ft sportfogadó bónuszodért!

Denis Istomin – Andy Roddick
Tipp: Istomin nyer legalább 
Tét: 10 SF*
Odds:
 1,67
Iroda: 
Unibet
Várható nyeremény: 16,7 SF*

Eredmény: 6-2 6-4

*SF=sportfogadástippek dollár

Olvasói értékelés:
1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars (No Ratings Yet)
Loading ... Loading ...
Nézettség:
435 views
Hozzászólás:
Nincs
Megosztás:
Print This Post Print This Post add your comment add this to delicious add this to digg share this on facebook Stumble this item
Címkék: , , , ,



*