MEGOSZTÁS

A nyáron megrendezésre kerülő kontinensviadal selejtezőinek egyik kellemes meglepetésének az otthonába, Észtországba látogat el Egervári Sándor csapata, ahol, ha kvalifikációs álmainkat valóra akarjuk váltani, kötelező a három pont megszerzése.

 Észtország – Magyarország

VB selejtező – A. Le Coq stadion, Tallin, 20:30

Nagyot fordult a világ az észt labdarúgó válogatottal, a balti ország válogatottja sokáig az európai futballvilág alján tanyázott, mígnem a semmiből jött egy EB – selejtezős csoport második hely, és ezzel együtt egy osztályozós hely is. Ugyan az írek ellen simán bukták ezt az osztályozót, azonban mindenki felfigyelt egy pillanatra erre a kis országra. Aztán, mintha egy tündérmeséből ébredtek volna fel, elkezdődött az újabb kvalifikációs sorozat, ezúttal a brazíliai világbajnokságra, és az észt futballisták ismét olyan silányan játszottak Románia és Törökország ellen, mint ahogy azt megszokhatta tőlük mindenki sok-sok éven keresztül. Nem működött jól sem a védelem, sem a támadás, Románia ellen például egyetlen komoly helyzetet sem tudtak kidolgozni, pedig hazai környezetben léphettek pályára. Két mérkőzés, nulla pont, 0-5-ös gólarány, és véget ért álmok. Hamar kiderült tehát, hogy Andorra mellett Észtország lesz a csoport másik olyan csapata, aki nem szól bele a második hely sorsába, mely úgy látszik Magyarország, Románia és Törökország között fog eldőlni. Én úgy vélem, nem fog az észt válogatott sok borsot törni Egervári Sándor csapatának orra alá sem, sokkal jobb és rutinosabb játékosaink vannak, mintsem hogy pontokat veszítsünk Tallinban.

A magyar válogatott győzelmi esélyekkel és reményekkel lép pályára a balti ország fővárosában. A hollandok elleni vereséget követően ugyan rengeteg kritikát kapott a csapat, nem is csoda, hisz a hollandok budapesti vendégszereplésük alkalmával ismét négy gólt adtak nekünk ajándékba. Egervári Sándor úgy nyilatkozott, a csapat túl van a vereségen, de hát mit is mondhatna egy szövetségi kapitány. Én szerintem biztos benne van még a fiúkban ez a fájó vereség, azonban szerencsére az észtek sincsenek jobb passzban. Első sorban a két szélen kell kihasználnunk vendéglátóinkat, akik középen remekül tömörülnek, viszont, ahogy azt láthattuk a románok és a törökök ellen is, a két szél harmat gyenge. Dzsudzsák Balázs kiváló képességeit ismerve, lehetetlen, hogy a Dinamo Moszkva kiválósága nem tudna váratlan ritmusváltásokkal galibát okozni a baloldalon, míg a jobb oldalon szintén hasonlókat várunk el Gera Zolitól vagy mondjuk Koman Vladimirtól.

A mieink tehát ennek a mérkőzésnek az első számú esélyesei, és amennyiben ott lesznek fejben a fiúk a pályán, akkor nem lehet kérdés, hogy a magyar válogatottal együtt, a három pont is utazik vissza Budapestre. Az észt válogatott tündérmeséje véget ért, visszatértek a zord valóságba, ahol Andorra után ők a csoport leggyengébb együttese. Nem játszanak jól, ráadásul az előző selejtezők alkalmával kitűnően működő tömörülős védelmük is feladni látszik a szolgálatot, így a mieink számára nem hiszem, hogy különösebb gondot okozna Észtország legyőzése. Ha pedig nem tudjuk elhozni a balti államból a három pontot, akkor tegyünk le arról, hogy mi két év múlva világbajnokságon fogunk szerepelni ’86 után először.

VB selejtező, Észtország – Magyarország
Tipp: 
 Magyarország

Tét: 8 SF*
Odds:
 2,25

Várható nyeremény: 18 SF* 

Eredmény: 0-1

* SF – sportfogadástippek dollár

NINCSENEK HOZZÁSZÓLÁSOK